Post by Gushiken Fujin on Jul 16, 2012 8:33:40 GMT 1
~Így már minden érthetõ, a csengõknek az égvilágon semmi szerepük nincs, hiába is szereztük volna meg, nem mentünk volna át a vizsgán. Sõt, *Mosolyogni kezd* az lett volna a biztos bukás, ki lett volna olyan hülye, hogy ételt adjon a társának, miután kiérdemelten, a csengõt megszerezve jutott õ is ételhez.
-Köszönöm, hogy ennyire bízott bennem, Sensei.
~ Szabálykövetõ mocskos söpredék mi? Bár, ha tudná én miket gondoltam róla a próba alatt. Hmm, azt hiszem még mindig én jönnék bocsánatkéréssel. Mindegy is, amirõl nem tud, az nem fáj neki.
*Egészen szép nap kerekedet a maiból, végre beosztották egy csapathoz, bár lehet nem egészen ilyen csapatról álmodott, de azért még sincs oka panaszkodni. Na és a sensei, nos, õ olyan amilyen, néha egészen rémisztõ tud lenni, máskor meg nagyon kedves, nehéz kiigazodni rajta, de legalább jó kezekbe kerültek, ami tanulást illeti. Kitõl lehetne többet tanulni, mint egy volt ANBU tagtól? Aztán a próbán is sikeresen átmentek, még ha nem is egyszerûen. Mi tagadás, megfordult egyszer, na jó talán többször is, hogy nem ad az ebédbõl éhezõ társainak. Hála az égnek nem így történt, és most, hogy egy sikeres próbát követõen, még egy ebédre is meginvitálták õket. Persze nincs olyan, hogy tökéletes nap, ez alól a mai sem kivétel.
~ Óh bakker, már megint ez a vagdosással jön.
*Értetlenkedve bámul a nõre,” erre megint mi szükség volt” arcot vágva.
~ Ennek a nõnek, tényleg elmentek otthonról. Remélem, ezt késõbb nem akarja eljátszani, minden sikeres küldetés után.
*Ahogy rákerült a sor, õ sem maradt rest. Jobb ezen minél hamarabb túlesni, és ennek megfelelõen, egy másodpercig sem tétovázott, arcát a nõ arcához közelítette, és amilyen gyorsan csak tudta, végignyalta arcán a sebet.
- De ugye tudja, hogy ez undorító volt?
* Kérdezte miközben, eltávolodott az arcától. Az ölelésre való felkérés, már egészen más tészta volt. Hamar körbe állták a senseit, és következhetett is a nagy csoportos ölelés.
-Köszönöm, hogy ennyire bízott bennem, Sensei.
~ Szabálykövetõ mocskos söpredék mi? Bár, ha tudná én miket gondoltam róla a próba alatt. Hmm, azt hiszem még mindig én jönnék bocsánatkéréssel. Mindegy is, amirõl nem tud, az nem fáj neki.
*Egészen szép nap kerekedet a maiból, végre beosztották egy csapathoz, bár lehet nem egészen ilyen csapatról álmodott, de azért még sincs oka panaszkodni. Na és a sensei, nos, õ olyan amilyen, néha egészen rémisztõ tud lenni, máskor meg nagyon kedves, nehéz kiigazodni rajta, de legalább jó kezekbe kerültek, ami tanulást illeti. Kitõl lehetne többet tanulni, mint egy volt ANBU tagtól? Aztán a próbán is sikeresen átmentek, még ha nem is egyszerûen. Mi tagadás, megfordult egyszer, na jó talán többször is, hogy nem ad az ebédbõl éhezõ társainak. Hála az égnek nem így történt, és most, hogy egy sikeres próbát követõen, még egy ebédre is meginvitálták õket. Persze nincs olyan, hogy tökéletes nap, ez alól a mai sem kivétel.
~ Óh bakker, már megint ez a vagdosással jön.
*Értetlenkedve bámul a nõre,” erre megint mi szükség volt” arcot vágva.
~ Ennek a nõnek, tényleg elmentek otthonról. Remélem, ezt késõbb nem akarja eljátszani, minden sikeres küldetés után.
*Ahogy rákerült a sor, õ sem maradt rest. Jobb ezen minél hamarabb túlesni, és ennek megfelelõen, egy másodpercig sem tétovázott, arcát a nõ arcához közelítette, és amilyen gyorsan csak tudta, végignyalta arcán a sebet.
- De ugye tudja, hogy ez undorító volt?
* Kérdezte miközben, eltávolodott az arcától. Az ölelésre való felkérés, már egészen más tészta volt. Hamar körbe állták a senseit, és következhetett is a nagy csoportos ölelés.