A fiú érintésére megborzongott egy picit. Már jó ideje nem érintette meg senki, ezért aztán arca kicsit kipirult. Szerencséjére a ninja nem fordult felé, amikor bocsánatot kért, így nem látta vörös arcát. *Hn.... szerencsém volt.* Eszébe jutott, hogy a madarakról szóló godolatmenetét még nem fejezte be. *A madarak.... olyan szabadok.... akár az ember gondolatai. Bárcsak.... felszabadulna.... a lelkem is!* Gesztenyebarna szemeivel egy pillanatra ránézett a mellette ülő fiúra. -Khm.... izé.... - próbálta összeszedni a bátorságát. -Tudom, hogy..... nos..... nem tartozik rám.... de szeretném megkérdezni.... a.... a nevedet.
Hiachi az égrõl tekintetét a lányra emelte aki egy kérdést intézett felé. A neve után érdeklõdött amin Hiahci meglepõdött, de ezt nem mutatta. A lány kicsit bátortalanul szólt a fiúhoz és nem nagyon értette miért, de neki mindegy volt. - A nevem Hiachi Uchiha- mutatkozott be a fiú és tekintete a lányon maradt.
A lány meghallagatta a választ és rájött, hogy ő még nem mutatkozott be. -Az én nevem Miyako Takimi. Néhány másodperccel később beléhasított, hogy mi Hiachi vezetékneve. *Ő egy Uchiha? De..... ez a klán.... ha jól tudom, csak.... két élő tagja van....* -Szóval.... te Uchiha vagy? És..... Sharinganod is van? - kicsit félve kérdezte meg és abban reménykedett, hogy Hiachi válaszol is.
Hiachi még mindig a lányra nézett és meghalotta nevét. ~ A nevébõl is elégé hangzik, hogy nem ide valósi..~ gondolkodott el a lány elnevezésén. Ezután kis csönd volt, de a lány megszakította ezt egy kérdéssel. Hiachi nem szeretett errõl beszélni, de úgy érezte most beszél róla, de csak nagyon keveset. - Igen a híres Uchiha klánhoz tartozom és gondolom te is tudod mi történt, bár nem ide valósi vagy. Egyébként igen birtoklom a klán vérvonal képpeségét- mondta a fiú.
Hiachi hangjából arra következtetett, hogy nem szeret a származásáról beszélni. *Megértem.... én sem beszélek szívesen.... a múltamról....* -I... igen tudom, hogy.... mi történt.... - válaszolt az Uchiha fiúnak. *Az egész klán.... csak néhányan maradtak.... én pedig az utolsó élő.... Takimi vagyok.* -Khm.... nem igazán szeretek..... erről beszélni.... és tudom, hogy sokan jönnek azzal, hogy.... hogy megértenek.... de én tudom..... hogy mit érzel.... hiszen én vagyok.... az.... az utolsó Takimi. - a kunoichi a végén már kicsit szipogott, de a könnyeit igyekezett visszatartani.
Hiachi végig hallgatta a lányt és szeme össze akadt az övével. Tekintetük kicsit egymásba fonódott, de Hiachi megszakította ezt és kcisit arébb nézett. Mikor alány befejezte mondandóját õ is megszólalt. - Ha vannak is rajtam kívül Uchihak engem sem nagyon izgat mivel nekem nem fontos már senki. Sajnálom, hogy már nincs senkid, de annyit lehet valaohl még élnek a klánodból- mondta a lánynak, hogy kicsit megnyugtassa. Ezután zsebében kezdett kutatni és pár percel késõbb meg is találta amit keresett. Egy zsebkendõ volt aminek a szélébe a Hiachi név volt belehímezve. A lány combjára tette majd ismét megszólalt. - Megtarthatod- mondta hideg hangon.
Amikor a tekintetük egymásba fonódott, a lány szíve mintha újra a régiként dobogott volna. Hiachi fekete szeme teljesen megbabonázta és csak akkor ocsúdott fel, amikor a fiú egy zsebkendőt rakott a combjára. -Arigatou.... Hiachi. - most valahogy jól esett kimondani a fiú nevét. -Észrevette a zsebkendőbe hímzett nevet. -De.... ez a tied. - mondta halkan a lány, majd letörölte könnyeit, amelyek végigcsurogtak az arcán. -A klánom.... nos nem hiszem.... hogy bárki is maradt volna.... rajtam kívül.
Hiachi az égre szegezte szemeit és halotta, hogy a lány megszólal. - Mostmár nem- válaszolta a zsebkendõs kijelentésére a fiú. A lány letörölte könnyeit majd imsét szavak halatszottak a szájából. - Lehet, de ezt nem tudhatod, az is lehet, hogy valaki még él, neked fontos lehet szóval bizz benne. Nekem már mindegy- mondta a fiú és ismét alányra nézett. Egy ujabb köny csordult ki szemébõl és kezdett lecsorogni arcán. Hiachi teste magától mozgott. Felemelte kezét és letörölte a könycseppet ami gördült le a lány arcán.
Hiachi: Rin örömmel nézte, hogy tanítványának elsőre sikerült az új technika. Késő volt már, nemakart a két gyerek dolgába avatkozni. Egy gyengéd mozdulattal eltűnt, és elindult haza. Otthon megírta jelentését a mai napról, aztán nyugovóra tért.
Kanoto: A sensei a fa tövéből figyelte, hogy Kanoto hogyan koncentrál. *Látszik rajta, hogy küzd. Remélem eredménnyel*-gondolja. Egy pillanattal később a kés körül, egy kis chakranyúlvány jelent meg. -Látom sikerült.-szólal meg a tanító, majd feláll, és odasétál mellé. -De lássuk, hogy mennyire erős. Elvégre ennek a gyakorlatnak az a lényege, hogy minél erősebb, és élesebb legyen a fegyvered. Ha közelharcra kerül a sor, akkor az a fél nyer, akinek élesebb a fegyvere. Megmutatom.-folytatja. Chakrát irányít a pengébe, majd belehajítja azt egy közeli fába. A kés áthasítja az egész fát, de még a mögötte lévő hármat is. A sensei elereszt egy gyönge mosolyt, majd megszólal: -Most te jössz. Nézzük meg, hogy mennyire sikerült élesnek.
Miyako egy kicsit elpirult, amikor Hiachi a kezével törölte le a könnycseppet arcáról. -Azt hiszem.... igazad van..... valaki egy szer azt mondta, hogy.... hogy a remény hal meg utoljára. Miyako kicsit fáradtnak érezte magát, mert az utóbbi napokban alig aludt valamit. -Hiachi.... azt hiszem.... én most hazamegyek. - mondta a lány és felállt a fa tövéből. Még egyszer rápillantott a fiúra és elindult a falu felé. Pár lépés után megfordult és feltett a fiúnak egy kérdést. -Te... szóval.... nem jössz?
Hiachi látta, hogy alány feláll így õ vissza tért az égre. Majd egy pár pillanat múlva a senseiére nézett aki már eltûnt. ~ Na remek...~ gondolkodott a fiú. Ezután halotta a lány hangját és a kérdést. Hiachi megvonta vállát felállt, zsebre dugta kezeit majd követte a lány szótlanul.
Egy KB. 185cm magas Jounin ugrik oda elétek és megszólít titeket. - Üdv gyerekek! - Ti vagytok Hiachi, Ren és Miyako? - Én vagyok a meseteretek! Sziasztok! Tekintetét rögtön Hiachira veti és végig pásztázza szemével az egyetlen fiú tanítványát. *Mien kis csenevész gyerek!* - Hol van Ren-chan?- Kérdi tõletek.
Hiahci és MIyako elé egy férfi ugrik aki köszön nekik majd elmondja, hogy õ a senseiük. ~ Ez a pasi nem veszi észre, hogy csak ketten vagyunk itt...~ gondolkodik el Hiachi. Majd felméri a férfit és egy következtetést modn el magéban. ~ Szerintem ez a pasi.. szerintem... a férfiakat szereti...~gondokodik tovább a fiú. - Amitn látja itt nincs, és személy szerinte nem is tudm ki az sensei- mondta Hiachi a férfinak akit nem nagyon szívlelt, bár igazából senkit sem.
Miyako egy kicsit megijedt a férfitől,aki eléjük ugrott. A jounin megkérdezte a neveiket, de ő maga nem mutatkozott be. A genin gyorsan rápillantott a senseire. *Tényleg ő lesz..... én nem bánom.... csak jól összehozza a csapatot....* Gondolta a lány és megerősítette Hiachi állítását. -Nos.... én sem tudom.... hogy hol van Ran. Még.... nem találkoztam vele.
*Kanoto elképzelte ahogyan õ is eldobja a kést és az átvág négy fát, és erre a sensei olyan képet vág, mint aki éppen majmot játszana, majd már nem csak az arca lessz olyan, de még úgyis fog viselkedni mint egy malyom, elkezd úgrállni a fákon meg minden! Ezen Kanoto kicsit elmosolyodik.* -Kár, hogy ez csak a képzeletem.-gondolja- Szóval akkor milyen éles lett vajon a késem.-teszi fel magában a kérdést- *Eldobja a kést, de az alig fúródik az elsõ fa feléig. Kanoto megpróbálja újból és újból, mindíg próbálja élesebre koncentrálni a késen a chakrát.* -Nem szabad alul maradnom a tárasimal szemben. Kiváncsi vagyok õk mit tanúltak.-gondolta és közben folyamatosan próbálgatta át hasítani a fát.