Post by Kakashi Hatake on May 22, 2008 13:49:42 GMT 1
Hjo taipu - Párduc stílus
Régen úgy nevezték Őket, "A Homok Párducai". A nagy háborúk idején, ez a klán rengeteget segített a Rejtett homok falunak a csatákban. Ahová őket kivezényelték, ott túlerő ellen is győzedelmeskedhettek (mint a legtöbb olyan csatában, ahol vérvonalképességgel rendelkezők harcolnak egyszerű ninják ellen). Azonban ezen családot - talán pont ezen sajátos képesség miatt - jóval kevesebbszer kísérte gyermekáldás, mint az átlag shinobikat. Éppen e miatt keveset kaptak küldetéseket. Csak azokat kapták, ahol képességeik elengedhetetlennek tűntek. A "homok párducai" becenevet onnan kapták, hogy a képesség második fázisában a használója félig-meddig párduc módjára harcol. Ezzel megnövelve a shinobi reflexeit, érzékszerveinek hatékonyságát, erejét, és gyorsaságát. Azonban a békeidőkben nem volt már szükség ezekre a ninjákra, de ettől még nyugodtan élhettek otthonaikban. Viszont a Rejtett Homok falu egy tisztségviselője, aki csak nemrégen kapta meg a főtanácsos rangot, erősen viszolygott ettől a képességtől. Félte azt a klánt, kik a Hjo Taiput birtokolták. Vagy talán pusztán irigy volt rá? A végeredmény szempontjából lényegtelen. Addig áskálódott, és addig forgatta a szavakat, míg már az akkori Kazekagének is ellenszenves lett-e klán. Kényszerítette Őket, hogy vessék alá magukat, egy jutsunak, mely bezárja képességüket, és nem engedi használni nekik. Csak természetes, hogy a klán ellenállt az utasításnak. Ekkor a Kazekage vérdíjat tűzött ki, minden egyes Hjo Taipu használó fejére. Az előbbiekben említett ok miatt, kis létszámú családról van szó. talán a két és fél tucatot alig haladhatta meg. Nem tudni hányan szökhettek meg. De a begyűjtött fejek számlálásakor arra jutott a tanács, hogy egy, legfeljebb két ember menekülhetett meg. Értük még rendeztek egy utolsó hajtóvadászatot, de eredménytelenül zárult. Így hát ezt az ügyet lezárták, a klánt elkönyvelték szükséges veszteségnek, vagy hogy a főtanácsos szavait idézzük: "Immár nem árthatnak a falu népének ezek a félig vad emberek..." Hozzá kell tennünk, a főtanácsos egyáltalán nem ismert egyetlen shinobit sem a klánból, tehát a "félig vademberek" jelzőt Ő arra alapozta, hogy aki egy állat képességeit birtokolja, ember már nem is lehet.
A Hjo Taipu fokozatai:
1. szint:
Külső elváltozás: A használó külső elváltozásai kimerülnek annyiban, hogy a szeme fehérje világoskék színt ölt. Ez pusztán annak a jele, hogy a képesség aktiválódott, nem használható dojutsu. Viszont a saját gyorsasága szintjéig képes látni az ellenfél mozgását.
Egyéb változás: A használó alig nagyobb sebessége képes, mintha "fürgépp test jutsu"t használt volna. Chakrája megmásfélszereződik, de ha a képességet inaktiválja, egyenes arányosságban veszít is chakrát. A kézpecséteket is fürgébben alkalmazza.
2. szint:
Külső elváltozás: A szem teljes egészében sötétkékre vált. A saját gyorsasága szintjéig képes látni az ellenfél mozgását. A kézfejen a körmök, karmokká növik magukat, élességük, keménységük, akár az acélfegyvereké. A két szemfog, három-négyszeresére nő, ugyanúgy lehet őket használni, akár a vadállatok teszik. A használó mozgása inkább hasonlít egy macskafélére, mint emberre. Ereje, ügyessége, reflexei, érzékszervei érzékenysége másfélszeresére növekednek. Mozgása kétszer olyan gyors, mint a "fürgébb test" jutsu használatával. A test egészén szimbolikus tetoválások jelennek meg. Emberi nyelven beszélni tud, kézpecséteket alkalmazni azonban nem. Azonban olyan jutsukat végrehajthat, amihez nem szükséges kézpecsét.
Egyéb változás: A chakra mennyisége nemhogy növekedne, drasztikusan a negyedére csökken, és ez akkor sem tér vissza, ha a képességet inaktiválja a használó.
3. szint:
Külső elváltozás: A szem teljes egészében sötétkékre vált, továbbá enyhe derengés veszi körül. Külső elváltozás ezen kívül nincs. A saját mozgásánál másfélszer akkora gyorsaságon is látja a mozgást.
Egyéb változás: A használó chakrája a duplájára nő, és a koncentrációja már-már a profizmus határát súrolja. Szinte nem veszít chakrát a jutsuk alkalmazásánál, így ugyanolyan erős technika létrehozásához, feleannyi chakrát használhat. A technika inaktiválásakor a chakra mennyisége egyenesarányban áll vissza az eredeti állapotba. Villámgyorsan képes a kézpecséteket végrehajtani, önmaga gyorsaságát, pedig csak egy második szintű Sharingan, vagy azzal egyenértékű dojutsu képes látni. Ereje, ügyessége, reflexei, érzékszervei érzékenysége duplájára növekednek.
Mindhárom szint alkalmazásakor folyamatosan csökken a chakra (akárcsak az össze többi Kekkei Genkainál). A második fázis ugyanúgy nem jár fájdalommal, ahogyan a Kaguya klán képessége sem. A szemek színelváltozásai, pusztán jelzéssel bírnak, hogy a képesség aktív. Attól, hogy a látás élesebb, még nem dojutsu. Nem látni vele a chakrát. Pusztán a fizikális sebességet.