Post by Kakashi Hatake on Mar 29, 2008 15:05:40 GMT 1
Az iaidó (居合道) a kardvívás japán nemzeti változatának tekinthető tradícionális japán harcművészeti ág. Az elnevezés a iai, (azaz váratlan találkozás az ellenséggel) és a dó (azaz szellemi út) szavakból tevődik össze. Célja – eredetileg – a gyakorlás, a küzdelemre való felkészülés. Ma már külön sportág. Három testből áll:
1. acélkardos formagyakorlaltok;
2. fakardos formagyakorlatok;
3. Páros gyakorlatok fakardddal.
Az Iaido edzés főként a különböző formák (katák) gyakorlásával zajlik. Ezek lehetnek – magasabb szinten – akár páros formagyakorlatok is. Az Iaidoban (és a többi japán karddal foglalkozó klasszikus stílusban) nagyon fontos szerepet kapnak az etikett szabályok. Az Iaido gyakorlása mindig szertartással, tiszteletadással kezdődik és mindig azzal is fejeződik be. A formagyakorlatok nyolc fő részből állnak, közülük pedig négy kiemelten fontos (nukitsuke, kiritsuke, chiburi, noto).
1. Koiguchi no Kiri Kata: A kardrántás előkészítésekor kimozdítjuk a habakit a koiguchi-ból (szájnyílás). A habaki apró kis fém ék, mely a kardot a sayaban (hüvely) tartja. A bal kéz a koiguchinál, bal hüvelykujj tol a tsubanál („markolatvédő”), míg a jobb kéz a tsukán (markolaton) van.
2. Nukitsuke: A kard kirántása és vágás egy mozdulattal. A technikát egy kézzel hajtjuk végre, ezért az nem is a támadó átvágására irányul, hanem inkább megzavaró-távoltartó jellegű. Segítségével az ellenfelet irányításunk alá vonjuk.
3. Seme: Tolás. Az ellenfél feletti fölényünk fenntartásának az eszköze. Testünk és ezáltal a kard előre tolásával megtörjük ellenfelünk védelmét, és időt nyerünk a végső vágáshoz és annak előkészítő mozdulatához.
4. Furi Kaburi: A kard átfordítása, felemelése a lesújtáshoz.
5. Kiritsuke: A végső vágás, mely lezárja akciónkat. Ez már kétkezes technika, itt egyértelműen az ellenfél átvágása, harcképtelenné tétele a cél.
6. Chiburi: A vér eltávolítása a pengéről. Ennek több módja is van, általában a vér lerázásáról, lecsapásáról beszélünk.
7. Zanshin: Éber, készenléti állapot. Mivel nem feltétlenül volt végzetes az akciónk ezért mindenre felkészülve figyeljük az ellenfelet.
8. Noto: A kard elrakása.
A katák egyik fontos eleme a metsuke, azaz a szemkontaktus. A végrehajtás során mindig kontroll alatt tartjuk az ellenfelet. Különösen fontos a metsuke például a Seme esetében, amikor nemcsak kardunk hegye, hanem tekintetünk ereje is segít elérni az ellenfél meghátrálását, és a befejező akció előkészítését.