Post by Sumaru Rikara on Oct 22, 2012 16:38:24 GMT 1
Név: Sumaru Rikara
Faj: Ember
Kaszt: Akrobata
Beosztás: Shinobi/Tűzrejtek/Genin
Neme: Nő
Vércsoport: 0
Kor: 14
Édesanyja: Shizuka Hanako
Édesapja: Sumaru Musashi
Testvér: Koharu a hat évvel idősebb fiútestvér.
Felszerelés: 10 kunai, 6 shuriken, 3 füstgránát, , 10 méter drót,egy aktuális bingoo könyv, egy teniszlabda
Kinézet:
Magassága: 165 cm
Testsúly: 50 kg
Haja: Hosszú szőkésbarna, de inkább szőke
Szeme színe: Kék, mint a tavaszi égbolt.
Testalkata: Telt, és nőiesnek mondható fiatal kora ellenére és látszik rajta a mindennapod edzés.
Homlokpánt: Tűzrejtek jelével és a bal karján hordja.
Shuriken/Kunai tartó: jobb combon
Övtáska: Tartós élelem, egy bicska, tűzkő, és minimális mennyiségben gyógyfüvek(csalán, cickafarkfű és vérehulló fecskefű)
Jellem:
- Őszintén szólva elég sokrétűnek mondanám magam, mivel a barátaimmal mindig őszinte és nyílt vagyok, ha valami nem tetszik akkor megmondom, még ha sértődés is lesz belőle. Nem mondanám magam egy türelmes alkatnak, hamar fel tudom kapni a vizet, ha az elevenembe találnak, és olyankor elég agresszíven tudok viselkedni. Az is tény, hogy ha jó napom van, akkor türelmes is tudok lenni, de a falra mászok, ha valaki 10 percnél tovább késik.
Végül is megbízható vagyok, ha valamit megígérek, meg is csinálom, a tökéletességre törekedve, hogy minnél jobb és precízebb legyen.
A taktikai érzékem még nem a legjobb, de fejlesztem folyamatosan, sokat sakkozom, ami egy jó agytréning, és a mesterem is gyakran ad olyan feladatokat ahol nem a fizikai erőmet kell használnom.
Idegenekkel szemben gyanakvó és óvatos szoktam lenni, és igyekszem kevés dolgot elárulni magamról, mert ki tudja, ki és mire használná azt később fel.
Nehezen barátkozó alkat vagyok, alig van egy kettő, de azokért a végletekig elmennék, és tudom, hogy ők is megtennék értem.
- Nem vagy egy egyszerű eset azt ugye tudod?
- Tudom, de ha az lennék, akkor sablonos lennék. Jah igen, és a fiúkkal szemben, elég távolságtartó vagyok, olyan független lány, aki nem szereti ha egy srác nagyon nyomul, és mindenáron uralkodni akar. Nah azt már nem.
- És ha fiú csapattársaid lennének?
- Nem járnának jól velem, biztos hogy kiüldözném őket a világból is.
Történet:
- Hogy micsoda?
- Hogy mi történt veled eddig, arra lennék kíváncsi.
- Vagy úgy. Már azt hittem nekem kell történetet mondanom. Most mit meséljek? 14 évvel ezelőtt születtem, Konohában, és azóta is ott élek a családommal. Sajna, nem egyke gyerek vagyok, van egy bátyám, akit nem kedvelek túlzottan Koharunak hívják, és elég sok az ellentét köztünk. Nem tudom miért, lehet hogy a hat év miatt, vagy csak simán, mert ő fiú, és nem ért meg engem. Szóval, megszülettem, mindenki boldog volt, hogy Koharu után én nem fiú lettem hanem lány, így kaptam a Rikara nevet, amit azt hiszem a dédnagyanyám után kaptam, ebben nem vagyok biztos. Mondjuk az benne az egyik legjobb, hogy nehéz becézni, és nem is szeretem hogy ha valaki elkezdi rövidítgetni a nevem, vagy hasonló. Az olyan, nem illik hozzám. Szóval, elkezdtem nőni, és egész kicsi koromtól kezdve keményen fogtak az edzések végett, és a játékokat is lassan a komolyan munka váltotta fel, így nagyjából mindennap izomlázzal, és sajgó tagokkal tértem aludni, hogy másnap reggel kezdődhessen előlről a dolog. Utáltam, hogy folyton a bátyámat állították elém, mérceként, amit szinte sosem bírtam megugrani, egyrészt mert hat évvel öregebb volt nálam, másrészt én meg lány voltam, nem egyensúlyú egy fiúval. Egy idő után, kezdtem erre immunnisá válni, de ugyanúgy idegesített, főleg amikor ő is jött a fennkölt modorával, hogy miért nem vagyok olyan jó mint ő, meg hogy egy lány nem ér semmit. Persze hogy megsértődtem, és beszaladtam a szobámba, hogy kisírjam a bánatom, de aztán amikor már nem jött több könny, megfogadtam, hogy sokkalta jobb harcos leszek mint ő.
- Ennek van ahhoz is köze hogy megutáltad a fiúkat? Vagyis hogy nehezen viseled el őket?
- Igen van, mivel akkoriban, a család volt az első az életemben, és sokáig nem engedtek ki másokkal játszani, csak a bátyámhoz tudtam viszonyítani magam. És ő meg ugye ilyen undok volt mindig, azt hittem, hogy mindegyik az, és nem is tévedtem olyan sokat. Egy idő után, elkezdtem kiszökdösni hogy a többi gyerekkel játszak, de ez elég nehezen ment, mivel lány mivoltom miatt nem akartak bevenni a játékaikba, de aztán idővel megbékéltek ezzel, és velük együtt szaladgáltam az utcákon, másztam fel a legmagasabb fára, és tréfáltam meg a felnőtteket. Nem voltam egy jó gyerek, bevallom, mivel mindent tiltottak, annál jobban vonzott. Sokszor kaptam ki otthon is ezek miatt, de nem fogott igazán sokat rajtam, maximum kellemetlen éjszakákat okozott, amikor felsebzett háttal kellett aludjak.
- Ennyire brutális módszerekkel neveltek?
- Igen, sajnos elég gyakran kaptam én is, meg a bátyám is. Nem tudom a mai napig, mit vétett, de egyszer apám nagyon elverte, három napig magas láza volt, és egy hét után bírt csak felkelni, akkor sem állt meg valami stabilan a lábán. Nekem az volt a rekordom, amikor három napig nyomtam az ágyat, mert úgy szétcakkozta a hátam, hogy minden mozgás fájt, és lázas lettem. De ennek ellenére, nem viszonyultam mégsem ellenségesen apámhoz, de szeretni sem szerettem sose. Anyám az egész más eset volt, őt imádtam, és rajongással lógtam minden szaván, de amikor elkezdődött a kiképzés, akkor vele is keveset találkozhattam, mivel egész nap edzeni kellett, és utána örültem hogy aludhatok. Nem mernék megesküdni rá, de néha úgy éreztem félálomban hogy anyám áll az ajtóban és vigyázott rám.
- És mi volt később?
- A szokásos, nagy viták, hogy mégis mi legyek ha nagy leszek. A bátyám kedves megszólalása volt, hogy tök mindegy, mert nem fogom vinni semmire, és a végén nukenin leszek, és majd vadászni fog rám. Akkor nagyon mérges voltam rá, de sajnos annyi erőm nem volt hogy nekimenjek, és összeverekedjünk, öngyilkos meg nem akartam lenni. Máshogy kellett hát megbosszulnom ezt a kedves megszólalását, így hát a ruhájába rejtettem az éjjel pár növénylevelet, mely iszonyatos viszketést okoz, és mivel a bátyám akkor már udvarolt egy lánynak, elég furán jött ki hogy egész nap mást se csinált csak vakarózott. Nem is lett belőle semmi, de szerintem tudta, hogy én voltam. Két hétig, egy kukkot nem volt hajlandó hozzám szólni, de én nem bántam, addig sem szekált. Végül az edzéseknek az vetett véget, hogy az akadémiára kellett mennem, mint minden más normális gyereknek, de oda úgy indultam el, hogy magamban felkészültem a legrosszabbra. A sok fiú osztálytársra, és a piszkálódásukra.
Akadémiai évek:
- Mi történt veled az akadémián?
- Öhm, sok minden ha úgy vesszük. Amikor első nap odaértem, egy nagy hangyaboly fogadott, mindenki izgett-mozgott, találgatott, beszélgetett, egyszóval iszonyat hangosak voltak. Én inkább csak megvártam mit hoz a nap, sodródtam az árral, befelé a terembe is, ahol az egyik akadémiai tanár fogadott minket, elmondta a szokásos köszöntő beszédet, legalábbis az arcából ítélve, nem először kellett neki végigmondani. Ez hosszúvolt, és rém unalmas, és később elhangzott a házirend is. Természetesen a 25 pontból, minimum 20at már akkor megszegtek, mielőtt beléptem volna a kapun. De nem érdekelt különösebben, a tanár maga nem volt olyan rossz fej, és magyarázni is elég jól tudott, szóval egy kettőre megértettem, mindig hogy mit akart. Muszáj volt hogy éltanuló legyek, otthon ki is nyírtak volna ha nem leszek az, így sajnos emiatt hogy örökké tanulnom kellett, nem is lett túl sok barátom.
- Nem hiányoztak?
- Dehogynem. Nagyon rossz volt, hogy anyámon kívül szinte senkivel nem tudtam normálisan beszélgetni. Az osztályba meg inkább csak a fiúkkal lógtam néha, egy-egy kisebb balhéba beszállva, a lányokkal nem volt közös témám, és annak ellenére, hogy a fiúkat sem kedveltem túlzottan, mégis inkább az ő társaságukat választottam, mintsem a lányokét. Nem tudom miért, de velük sosem kellett mély dolgokról beszélgetni, elég volt ha nagy a szám, és kemény az öklöm, ami pedig az volt.
- Az iskolán belül voltak balhéid, amikről a tanárok is tudtak?
- Nem sok, általában iskolán kívül voltam rossz gyerek, ahol senki nem látta, bár egyszer rajtakaptak minket, hogy tiltott területen szedtünk gyógynövényeket, hogy később a patikusnak eladjuk azt, zsebpénz reményében. Akkor nagyon megszidtak minket, de a szüleinknek végül nem szóltak, szóval nem lett gáz. A többi év elég hamar elrepült, de ugyanannak a jegyében telt. Mindig él tanulónak kellett lennem, ennek ellenére, megmaradtam balhésnak is, bár olyan gonoszan rossznak sosem tartottam magam. Az akadémia végére, kezdett alábbhagyni ez a mánia, és inkább a tanulmányokra figyeltem, továbbra sem tűrve ha beszóltak, vagy kigúnyoltak. Utolsó évben ismertem meg jobban az egyik osztálytársamat, akit Hitorinak hívtak, mikor hazafelé mentem, és láttam, hogy egy fának dőlve szédeleg. Elkísértem a kórházig, nem tudom, mi ütött akkor belém, nah mindegy. Menet közben beszélgettünk, és rájöttem, hogy annak ellenére, hogy folyton a könyveket bújja, és szemüveges, igenis egy aranyos, és humoros lány, csak éppen senki nem veszi észre. Mikor jobban lett, és újra jött iskolába, átcuccoltam mellé, és onnantól kezdve sokat beszélgettem vele is, és volt hogy ő segített a tanulásban, mert én éppen nem figyeltem, vagy csak szimplán bealudtam. A genin vizsgára is együtt készültünk fel, mindent beleadva, és versenyezve, kit tud több mindent megtanulni az alatt a rövid idő alatt. Szabadidőnkbe, mindketten sokat sakkoztunk, és egymás ellen is volt hogy egész napon keresztül játszottunk, mikor én nyertem, mikor ő. Sosem tudtuk eldönteni melyikünk a jobb.
Genin vizsga:
- Hogyan zajlott a genin vizsga? Nehezedre esett átmenni rajta?
- Nem mondhatnám. Igazából én is paráztam, mint mindenki, fogalmam sem volt mi lehet ez, és milyen feladatok lehetnek, annyit tudtam, hogy ezt kell teljesíteni hogy megkapjuk a fejpántokat. Hitorival együtt készültünk fel rá, és reménykedtünk, hogy nem harcolni kell, mert egymás ellen nem szívesen álltunk volna ki, főleg hogy tudom, megvertem volna, azt meg nem akartam. Ő egy olyan személy lett az életemben, akire figyeltem, és vigyáztam, nem hagytam hogy bármi baja essék, ha ott voltam, mindig megvédtem a rossz nyelvek elől is, meg a fiúk elől is, akik tudták, nem bánthatják, mert velem kerülnek szembe.
- Szépen terrorizáltad a fiúkat.
- Hát, öh igen. Így könnyebb volt, és elértem azt is, hogy senki ne akarjon udvarolni nekem, vagy közeledjen felém. Egyszerűen nem akartam, főleg abból indulva ki hogy Koharu mit művelt udvarlás címen, én már első körben két nagy pofonnal zavartam volna el.
A vizsga napja, nem indult valami kellemesen, zuhogott az eső egész éjjel, alig bírtam aludni úgy kopogott a tetőn, így kicsit kialvatlanul, és nagyon morgósan mentem be a terembe, ahol a vizsga volt. Az eddig megtanult összes jutsu közül választott a tanár kettőt, azt kellett bemutatni, és ha sikerült akkor megkapták a pántot. Nekem az alakváltó jutsu és a klón jutsu jutott, mindkettőt sikeresen hajtottam végre. Az alakváltónál az oktató alakját vettem fel, hajszálra pontosan, a klónnál pedig magamat klónoztam, és le is szúrtam, hogy eltűnjön. Nem kellett volna, de így hatásosabb volt az egész. A kicsit morbid záróhang után a kezembe kaptam a fejpántot, amit fel is kötöttem a bal felkaromra, egész szorosra húzva a szalagot, hogy ne essen le. Nem akartam a homlokomon hordani, mivel az zavarta volna a fufrumat és nagyon unesztétikus lett volna, így maradt más megoldás. Mikor hazamentem, és megmutattam hogy sikerrel vettem a vizsgát, még apám is megdicsért, amitől azt hittem kiesek a bőrömből. Még sosem fordult elő hogy megdicsért volna, a sok év alatt, így hát mélyen elraktároztam magamban a pillanatot, és keményen küzdöttem tovább, hogy bebizonyítsam magamnak is, meg nekik is: jobb vagyok, mint a bátyám. Aznap este, nem bírtam elaludni, így inkább elindultam sétálni egyet a kertünkben. Fél órát ha kószálhattam, mikor furcsa alakokat láttam meg, és kíváncsian elindultam utánuk, tudni akartam kik lehetnek azok. Nem sokkal később kiderült hogy rablók, mivel betörtek az egyik osztálytársamék házába, de nem volt mákom, mert kifelé jövet észrevettek, én meg jobb ötletem nem lévén elszaladtam, és az egyik hát oldalánál meglapultam. Találtam ott egy vastag rudat, azt felvettem, hogy azzal védekezzek. Az egyik rabló azonmód be is fordult a sarkon, és meglendítettem a rudat, mire elterült eszméletlenül ahogyan azt kellett. Csak hogy volt még kettő másik, és az egyik a ház másik oldaláról jött felém, el is kapott. Csúnyákat mondott, szitkozódott, és szorongatott, én meg rúgkapáltam, karmoltam haraptam, amit csak tudtam. Nem tudom mennyi ideig tartott ez a küzdelem, akkor elvesztettem minden idő érzékemet, és a torkom a szívemben dobogott. Feketébe öltözött, maszkos alakok jelentek meg, és egy kettőre lefegyverezték a rablókat. Az egyikük mondott valamit, hogy szép munka volt, és hogy ilyen erővel, szívesen látnának maguk között, egy másik nevetett hogy kicsi vagyok még ehhez. Kábultan álltam, és miután ők elmentek, rá negyed órára mentem csak haza, soha senkinek nem beszélve arról az éjszakáról, de eldöntöttem. Én közéjük akarok tartozni, nekem, biztosan ott lesz a helyem, ahol megtalálom a hozzám illő társaságot.
Az akadémiai évek után:
- Jah, ami most van? Hát, punnyadás meg kisebb küldetések, de azok is D szintűek. Kutyasétáltatás, takarítás, gyomirtás, tiszta unalom az egész. Amikor nagy néha bekapok valami C rangút az már különleges alkalom. Jah, igen, csoporttársakat is kaptam, hál istennek, két másik lányt, Hitorit, akit szerettem is volna, hogy a csapatomban legyen, és egy másik lányt, aki szintén nem valami nagy dumás. Aino a neve, de nem igazán beszélgettünk sokat. Tudom, hogy miben jó, és mikorlehet rá számítani, ő is tudja ezt rólam, és hallgatólagos megegyezéssel én irányítom a kis csapatot, ha közösen kell küldetésre mennünk, vagy valami csoportos feladat van. Nincs semmi bajom Ainoval sem, mert elvagyok vele, de nem az a fajta, akivel nap mint nap mindenről el tudnék beszélgetni, akármilyen türelmes is vagyok, vagy akármi a téma. A sokadik unalmas küldetés után kaptunk végre egy B szintűt is, ami ilyen testőrködős dolog volt, de eltúlozták, mivel amíg ott voltunk, és az ügy megoldódott, nem történt semmi az égvilágon, annyi hogy költőpénzt kaptunk a szolgálatainkért cserébe. Ez volt aztán az unalmas, és egyhangú küldetés, szóval most már igazán jöhetne valami pörgés, és izgalmas történés. Alig várom, már a chuunin vizsgát, amire nagy lelkesedéssel készül a csapat, és nagy reményekkel vágunk majd neki. Meg kell hogy csináljam elsőre, tovább kell lépnem, hogy végül maszkos lehessek.
- Hát, ha ez minden vágyad akkor sok sikert hozzá, én szurkolok.
- Az remek, de tulajdonképpen én ki a fenével társalogtam eddig?
- A usereddel te nagyon szőke.
- Jah, bocsika.
Faj: Ember
Kaszt: Akrobata
Beosztás: Shinobi/Tűzrejtek/Genin
Neme: Nő
Vércsoport: 0
Kor: 14
Édesanyja: Shizuka Hanako
Édesapja: Sumaru Musashi
Testvér: Koharu a hat évvel idősebb fiútestvér.
Felszerelés: 10 kunai, 6 shuriken, 3 füstgránát, , 10 méter drót,egy aktuális bingoo könyv, egy teniszlabda
Kinézet:
Magassága: 165 cm
Testsúly: 50 kg
Haja: Hosszú szőkésbarna, de inkább szőke
Szeme színe: Kék, mint a tavaszi égbolt.
Testalkata: Telt, és nőiesnek mondható fiatal kora ellenére és látszik rajta a mindennapod edzés.
Homlokpánt: Tűzrejtek jelével és a bal karján hordja.
Shuriken/Kunai tartó: jobb combon
Övtáska: Tartós élelem, egy bicska, tűzkő, és minimális mennyiségben gyógyfüvek(csalán, cickafarkfű és vérehulló fecskefű)
Jellem:
- Őszintén szólva elég sokrétűnek mondanám magam, mivel a barátaimmal mindig őszinte és nyílt vagyok, ha valami nem tetszik akkor megmondom, még ha sértődés is lesz belőle. Nem mondanám magam egy türelmes alkatnak, hamar fel tudom kapni a vizet, ha az elevenembe találnak, és olyankor elég agresszíven tudok viselkedni. Az is tény, hogy ha jó napom van, akkor türelmes is tudok lenni, de a falra mászok, ha valaki 10 percnél tovább késik.
Végül is megbízható vagyok, ha valamit megígérek, meg is csinálom, a tökéletességre törekedve, hogy minnél jobb és precízebb legyen.
A taktikai érzékem még nem a legjobb, de fejlesztem folyamatosan, sokat sakkozom, ami egy jó agytréning, és a mesterem is gyakran ad olyan feladatokat ahol nem a fizikai erőmet kell használnom.
Idegenekkel szemben gyanakvó és óvatos szoktam lenni, és igyekszem kevés dolgot elárulni magamról, mert ki tudja, ki és mire használná azt később fel.
Nehezen barátkozó alkat vagyok, alig van egy kettő, de azokért a végletekig elmennék, és tudom, hogy ők is megtennék értem.
- Nem vagy egy egyszerű eset azt ugye tudod?
- Tudom, de ha az lennék, akkor sablonos lennék. Jah igen, és a fiúkkal szemben, elég távolságtartó vagyok, olyan független lány, aki nem szereti ha egy srác nagyon nyomul, és mindenáron uralkodni akar. Nah azt már nem.
- És ha fiú csapattársaid lennének?
- Nem járnának jól velem, biztos hogy kiüldözném őket a világból is.
Történet:
- Hogy micsoda?
- Hogy mi történt veled eddig, arra lennék kíváncsi.
- Vagy úgy. Már azt hittem nekem kell történetet mondanom. Most mit meséljek? 14 évvel ezelőtt születtem, Konohában, és azóta is ott élek a családommal. Sajna, nem egyke gyerek vagyok, van egy bátyám, akit nem kedvelek túlzottan Koharunak hívják, és elég sok az ellentét köztünk. Nem tudom miért, lehet hogy a hat év miatt, vagy csak simán, mert ő fiú, és nem ért meg engem. Szóval, megszülettem, mindenki boldog volt, hogy Koharu után én nem fiú lettem hanem lány, így kaptam a Rikara nevet, amit azt hiszem a dédnagyanyám után kaptam, ebben nem vagyok biztos. Mondjuk az benne az egyik legjobb, hogy nehéz becézni, és nem is szeretem hogy ha valaki elkezdi rövidítgetni a nevem, vagy hasonló. Az olyan, nem illik hozzám. Szóval, elkezdtem nőni, és egész kicsi koromtól kezdve keményen fogtak az edzések végett, és a játékokat is lassan a komolyan munka váltotta fel, így nagyjából mindennap izomlázzal, és sajgó tagokkal tértem aludni, hogy másnap reggel kezdődhessen előlről a dolog. Utáltam, hogy folyton a bátyámat állították elém, mérceként, amit szinte sosem bírtam megugrani, egyrészt mert hat évvel öregebb volt nálam, másrészt én meg lány voltam, nem egyensúlyú egy fiúval. Egy idő után, kezdtem erre immunnisá válni, de ugyanúgy idegesített, főleg amikor ő is jött a fennkölt modorával, hogy miért nem vagyok olyan jó mint ő, meg hogy egy lány nem ér semmit. Persze hogy megsértődtem, és beszaladtam a szobámba, hogy kisírjam a bánatom, de aztán amikor már nem jött több könny, megfogadtam, hogy sokkalta jobb harcos leszek mint ő.
- Ennek van ahhoz is köze hogy megutáltad a fiúkat? Vagyis hogy nehezen viseled el őket?
- Igen van, mivel akkoriban, a család volt az első az életemben, és sokáig nem engedtek ki másokkal játszani, csak a bátyámhoz tudtam viszonyítani magam. És ő meg ugye ilyen undok volt mindig, azt hittem, hogy mindegyik az, és nem is tévedtem olyan sokat. Egy idő után, elkezdtem kiszökdösni hogy a többi gyerekkel játszak, de ez elég nehezen ment, mivel lány mivoltom miatt nem akartak bevenni a játékaikba, de aztán idővel megbékéltek ezzel, és velük együtt szaladgáltam az utcákon, másztam fel a legmagasabb fára, és tréfáltam meg a felnőtteket. Nem voltam egy jó gyerek, bevallom, mivel mindent tiltottak, annál jobban vonzott. Sokszor kaptam ki otthon is ezek miatt, de nem fogott igazán sokat rajtam, maximum kellemetlen éjszakákat okozott, amikor felsebzett háttal kellett aludjak.
- Ennyire brutális módszerekkel neveltek?
- Igen, sajnos elég gyakran kaptam én is, meg a bátyám is. Nem tudom a mai napig, mit vétett, de egyszer apám nagyon elverte, három napig magas láza volt, és egy hét után bírt csak felkelni, akkor sem állt meg valami stabilan a lábán. Nekem az volt a rekordom, amikor három napig nyomtam az ágyat, mert úgy szétcakkozta a hátam, hogy minden mozgás fájt, és lázas lettem. De ennek ellenére, nem viszonyultam mégsem ellenségesen apámhoz, de szeretni sem szerettem sose. Anyám az egész más eset volt, őt imádtam, és rajongással lógtam minden szaván, de amikor elkezdődött a kiképzés, akkor vele is keveset találkozhattam, mivel egész nap edzeni kellett, és utána örültem hogy aludhatok. Nem mernék megesküdni rá, de néha úgy éreztem félálomban hogy anyám áll az ajtóban és vigyázott rám.
- És mi volt később?
- A szokásos, nagy viták, hogy mégis mi legyek ha nagy leszek. A bátyám kedves megszólalása volt, hogy tök mindegy, mert nem fogom vinni semmire, és a végén nukenin leszek, és majd vadászni fog rám. Akkor nagyon mérges voltam rá, de sajnos annyi erőm nem volt hogy nekimenjek, és összeverekedjünk, öngyilkos meg nem akartam lenni. Máshogy kellett hát megbosszulnom ezt a kedves megszólalását, így hát a ruhájába rejtettem az éjjel pár növénylevelet, mely iszonyatos viszketést okoz, és mivel a bátyám akkor már udvarolt egy lánynak, elég furán jött ki hogy egész nap mást se csinált csak vakarózott. Nem is lett belőle semmi, de szerintem tudta, hogy én voltam. Két hétig, egy kukkot nem volt hajlandó hozzám szólni, de én nem bántam, addig sem szekált. Végül az edzéseknek az vetett véget, hogy az akadémiára kellett mennem, mint minden más normális gyereknek, de oda úgy indultam el, hogy magamban felkészültem a legrosszabbra. A sok fiú osztálytársra, és a piszkálódásukra.
Akadémiai évek:
- Mi történt veled az akadémián?
- Öhm, sok minden ha úgy vesszük. Amikor első nap odaértem, egy nagy hangyaboly fogadott, mindenki izgett-mozgott, találgatott, beszélgetett, egyszóval iszonyat hangosak voltak. Én inkább csak megvártam mit hoz a nap, sodródtam az árral, befelé a terembe is, ahol az egyik akadémiai tanár fogadott minket, elmondta a szokásos köszöntő beszédet, legalábbis az arcából ítélve, nem először kellett neki végigmondani. Ez hosszúvolt, és rém unalmas, és később elhangzott a házirend is. Természetesen a 25 pontból, minimum 20at már akkor megszegtek, mielőtt beléptem volna a kapun. De nem érdekelt különösebben, a tanár maga nem volt olyan rossz fej, és magyarázni is elég jól tudott, szóval egy kettőre megértettem, mindig hogy mit akart. Muszáj volt hogy éltanuló legyek, otthon ki is nyírtak volna ha nem leszek az, így sajnos emiatt hogy örökké tanulnom kellett, nem is lett túl sok barátom.
- Nem hiányoztak?
- Dehogynem. Nagyon rossz volt, hogy anyámon kívül szinte senkivel nem tudtam normálisan beszélgetni. Az osztályba meg inkább csak a fiúkkal lógtam néha, egy-egy kisebb balhéba beszállva, a lányokkal nem volt közös témám, és annak ellenére, hogy a fiúkat sem kedveltem túlzottan, mégis inkább az ő társaságukat választottam, mintsem a lányokét. Nem tudom miért, de velük sosem kellett mély dolgokról beszélgetni, elég volt ha nagy a szám, és kemény az öklöm, ami pedig az volt.
- Az iskolán belül voltak balhéid, amikről a tanárok is tudtak?
- Nem sok, általában iskolán kívül voltam rossz gyerek, ahol senki nem látta, bár egyszer rajtakaptak minket, hogy tiltott területen szedtünk gyógynövényeket, hogy később a patikusnak eladjuk azt, zsebpénz reményében. Akkor nagyon megszidtak minket, de a szüleinknek végül nem szóltak, szóval nem lett gáz. A többi év elég hamar elrepült, de ugyanannak a jegyében telt. Mindig él tanulónak kellett lennem, ennek ellenére, megmaradtam balhésnak is, bár olyan gonoszan rossznak sosem tartottam magam. Az akadémia végére, kezdett alábbhagyni ez a mánia, és inkább a tanulmányokra figyeltem, továbbra sem tűrve ha beszóltak, vagy kigúnyoltak. Utolsó évben ismertem meg jobban az egyik osztálytársamat, akit Hitorinak hívtak, mikor hazafelé mentem, és láttam, hogy egy fának dőlve szédeleg. Elkísértem a kórházig, nem tudom, mi ütött akkor belém, nah mindegy. Menet közben beszélgettünk, és rájöttem, hogy annak ellenére, hogy folyton a könyveket bújja, és szemüveges, igenis egy aranyos, és humoros lány, csak éppen senki nem veszi észre. Mikor jobban lett, és újra jött iskolába, átcuccoltam mellé, és onnantól kezdve sokat beszélgettem vele is, és volt hogy ő segített a tanulásban, mert én éppen nem figyeltem, vagy csak szimplán bealudtam. A genin vizsgára is együtt készültünk fel, mindent beleadva, és versenyezve, kit tud több mindent megtanulni az alatt a rövid idő alatt. Szabadidőnkbe, mindketten sokat sakkoztunk, és egymás ellen is volt hogy egész napon keresztül játszottunk, mikor én nyertem, mikor ő. Sosem tudtuk eldönteni melyikünk a jobb.
Genin vizsga:
- Hogyan zajlott a genin vizsga? Nehezedre esett átmenni rajta?
- Nem mondhatnám. Igazából én is paráztam, mint mindenki, fogalmam sem volt mi lehet ez, és milyen feladatok lehetnek, annyit tudtam, hogy ezt kell teljesíteni hogy megkapjuk a fejpántokat. Hitorival együtt készültünk fel rá, és reménykedtünk, hogy nem harcolni kell, mert egymás ellen nem szívesen álltunk volna ki, főleg hogy tudom, megvertem volna, azt meg nem akartam. Ő egy olyan személy lett az életemben, akire figyeltem, és vigyáztam, nem hagytam hogy bármi baja essék, ha ott voltam, mindig megvédtem a rossz nyelvek elől is, meg a fiúk elől is, akik tudták, nem bánthatják, mert velem kerülnek szembe.
- Szépen terrorizáltad a fiúkat.
- Hát, öh igen. Így könnyebb volt, és elértem azt is, hogy senki ne akarjon udvarolni nekem, vagy közeledjen felém. Egyszerűen nem akartam, főleg abból indulva ki hogy Koharu mit művelt udvarlás címen, én már első körben két nagy pofonnal zavartam volna el.
A vizsga napja, nem indult valami kellemesen, zuhogott az eső egész éjjel, alig bírtam aludni úgy kopogott a tetőn, így kicsit kialvatlanul, és nagyon morgósan mentem be a terembe, ahol a vizsga volt. Az eddig megtanult összes jutsu közül választott a tanár kettőt, azt kellett bemutatni, és ha sikerült akkor megkapták a pántot. Nekem az alakváltó jutsu és a klón jutsu jutott, mindkettőt sikeresen hajtottam végre. Az alakváltónál az oktató alakját vettem fel, hajszálra pontosan, a klónnál pedig magamat klónoztam, és le is szúrtam, hogy eltűnjön. Nem kellett volna, de így hatásosabb volt az egész. A kicsit morbid záróhang után a kezembe kaptam a fejpántot, amit fel is kötöttem a bal felkaromra, egész szorosra húzva a szalagot, hogy ne essen le. Nem akartam a homlokomon hordani, mivel az zavarta volna a fufrumat és nagyon unesztétikus lett volna, így maradt más megoldás. Mikor hazamentem, és megmutattam hogy sikerrel vettem a vizsgát, még apám is megdicsért, amitől azt hittem kiesek a bőrömből. Még sosem fordult elő hogy megdicsért volna, a sok év alatt, így hát mélyen elraktároztam magamban a pillanatot, és keményen küzdöttem tovább, hogy bebizonyítsam magamnak is, meg nekik is: jobb vagyok, mint a bátyám. Aznap este, nem bírtam elaludni, így inkább elindultam sétálni egyet a kertünkben. Fél órát ha kószálhattam, mikor furcsa alakokat láttam meg, és kíváncsian elindultam utánuk, tudni akartam kik lehetnek azok. Nem sokkal később kiderült hogy rablók, mivel betörtek az egyik osztálytársamék házába, de nem volt mákom, mert kifelé jövet észrevettek, én meg jobb ötletem nem lévén elszaladtam, és az egyik hát oldalánál meglapultam. Találtam ott egy vastag rudat, azt felvettem, hogy azzal védekezzek. Az egyik rabló azonmód be is fordult a sarkon, és meglendítettem a rudat, mire elterült eszméletlenül ahogyan azt kellett. Csak hogy volt még kettő másik, és az egyik a ház másik oldaláról jött felém, el is kapott. Csúnyákat mondott, szitkozódott, és szorongatott, én meg rúgkapáltam, karmoltam haraptam, amit csak tudtam. Nem tudom mennyi ideig tartott ez a küzdelem, akkor elvesztettem minden idő érzékemet, és a torkom a szívemben dobogott. Feketébe öltözött, maszkos alakok jelentek meg, és egy kettőre lefegyverezték a rablókat. Az egyikük mondott valamit, hogy szép munka volt, és hogy ilyen erővel, szívesen látnának maguk között, egy másik nevetett hogy kicsi vagyok még ehhez. Kábultan álltam, és miután ők elmentek, rá negyed órára mentem csak haza, soha senkinek nem beszélve arról az éjszakáról, de eldöntöttem. Én közéjük akarok tartozni, nekem, biztosan ott lesz a helyem, ahol megtalálom a hozzám illő társaságot.
Az akadémiai évek után:
- Jah, ami most van? Hát, punnyadás meg kisebb küldetések, de azok is D szintűek. Kutyasétáltatás, takarítás, gyomirtás, tiszta unalom az egész. Amikor nagy néha bekapok valami C rangút az már különleges alkalom. Jah, igen, csoporttársakat is kaptam, hál istennek, két másik lányt, Hitorit, akit szerettem is volna, hogy a csapatomban legyen, és egy másik lányt, aki szintén nem valami nagy dumás. Aino a neve, de nem igazán beszélgettünk sokat. Tudom, hogy miben jó, és mikorlehet rá számítani, ő is tudja ezt rólam, és hallgatólagos megegyezéssel én irányítom a kis csapatot, ha közösen kell küldetésre mennünk, vagy valami csoportos feladat van. Nincs semmi bajom Ainoval sem, mert elvagyok vele, de nem az a fajta, akivel nap mint nap mindenről el tudnék beszélgetni, akármilyen türelmes is vagyok, vagy akármi a téma. A sokadik unalmas küldetés után kaptunk végre egy B szintűt is, ami ilyen testőrködős dolog volt, de eltúlozták, mivel amíg ott voltunk, és az ügy megoldódott, nem történt semmi az égvilágon, annyi hogy költőpénzt kaptunk a szolgálatainkért cserébe. Ez volt aztán az unalmas, és egyhangú küldetés, szóval most már igazán jöhetne valami pörgés, és izgalmas történés. Alig várom, már a chuunin vizsgát, amire nagy lelkesedéssel készül a csapat, és nagy reményekkel vágunk majd neki. Meg kell hogy csináljam elsőre, tovább kell lépnem, hogy végül maszkos lehessek.
- Hát, ha ez minden vágyad akkor sok sikert hozzá, én szurkolok.
- Az remek, de tulajdonképpen én ki a fenével társalogtam eddig?
- A usereddel te nagyon szőke.
- Jah, bocsika.