Harumi Hana
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 165
|
Post by Harumi Hana on Aug 3, 2012 21:21:17 GMT 1
*Nos, egy ál sorsolásra végülis sor kerül, de ennek ellenére is Hana lett a következõ áldozat. Csak vállát vonja, legyen, ahogy a Sensei akarja. Az invitálásra közelebb lép, közben a férfi elõvesz egy nagyobb tekercset…és abból egy zongorát. Hát ilyet sem látott még az Isten leánya. Zongora az erdõ közepén! A Sensei beszédjére csak bólogatni tud, mert teljesen egyet ért szavaival. Az ernyõ ezerféleképpen használható, ha tulajdonosa tudja hogy kell. -Valóban Sensei, az ernyõ legnagyobb erõssége a megtévesztés. Nyugodtan sétálgathat vele az ember, akár alá is becsülik erejét miatta. A megtévesztés ereje nem alábecsülendõ dolog. *Teszi hozzá, miközben tanáruk az utolsó hangokat játsza, és elteszi a zongorát a helyére, hogy azt egy páncélozott ernyõvel helyettesítse. ~Ahogy sejtettem… -Rendben van Haiiro Sensei. *Mondja, és egy pillanatot sem fecsérel tovább, ernyõje bal kezében, így jobb kezével jeleket mutogat, és három klón jelenik meg, de a kombónak még nincs vége, amíg még a klónok füstje fent van, elmutogat egy testcsere jutsut, és egy távolabb lévõ kisebb ág lép a helyébe. Célja az volt, hogy eltûnjön tanáruk szeme elõl, bár valószínûleg ezt nem fogja bevenni. De a cél most nem is az, hogy legyõzzék. A három klón, ami hátramaradt a Sensei felé tart, és támadni akarnak, vagy legalábbis úgy csinálnak. Addig az igazi Hana a lehetõ leghalkabban elhelyezkedik az egyik fa lombjában. Míg a férfi a klónokkal van elfoglalva, addig ernyõjét átveti másik kezébe, úgy fogja mint egy orvlövész puskát, majd összpontosítja chakráját, és egy tûzgolyó jelenik meg az ernyõ hegyén. Eztán céloz, és tüzel!
|
|
|
Post by Genso Haiiro on Aug 3, 2012 23:37:02 GMT 1
* Hana a tettek leánya, nem nagyon cicózik, és miután jelzi hogy indulhat is, rögtön három klón gyártásával kezd. ~Szép és jó, de hasztalan. Egy Jounin, mindig figyeljen a harc közepén, hogy van-e árnyék. Ha van, akkor figyeljen a hangokra. Ha az is van, akkor nézze meg a tereptárgyak viszonyát a klónokhoz. Nem nehéz kitalálni, hogy itt mi a helyzet. * Nem telik egy pár pillanatban, egyértelművé válik számára a szituáció. A három előtte lévő alak klón, és nem valódi. Ettől függetlenül, a súlyos ernyőt kinyitja, és úgy tesz, mintha készülne a Klónok támadására. ~ Éééééés... MOST! * Nem sok kellett hozzá, hogy megérezze a támadás pillanatát. Egy személy, ha gyilkolási szándékkal támad, mindig kibocsájt valamilyen energiát. Ez kezdetekkor nem túl jelentős, de egy Jounin a legkisebb szándékot is megneszeli. Elég erős ellenfél esetén, a gyilkolási szándék olyan erős lehet, hogy az áldozat mozdulni se tud a félelemtől, és saját halálát látja szemei előtt, de ekkora erőt, nem képes egy genin generálni. Az esernyőt a feje felé kapja, mintha csak esne az eső. - De szeszélyes manapság az idő. Szél, Eső, Jégeső, Tűzgolyók.
|
|
Harumi Hana
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 165
|
Post by Harumi Hana on Aug 4, 2012 11:20:06 GMT 1
*Nem is számított rá, hogy talál a lövés, de a célzás legalább jó volt. ~Jobb ha helyet változtatok. *És már suhan is elfele onnan, közben azon gondolkozva, mit tehetne. ~Egyszerûen meglõni értelmetlen, odatartja az ernyõt és már ki is védte. Meglepetésbõl kell támadnom, de hogyan? *Kis körözés után eszébe ötlött valami használható ötlet, de ehhez nagyon ügyesnek kell lennie, hogy mûködjön. Offenzív stratégiára vált, úgy tartja ernyõjét baljában, hogy hegye lefelé mutasson, majd leugrik a földre és kifut a Sensei háta mögötti bokrok közül, jobját készenlétben tartva a nyél végénél, és mikor már elég közel került (remélhetõleg) egy rántó vágással kihúzza shinobitóját az ernyõbõl, és Haiiro felé suhint. Ha nem talált volna, akkor visszatolja a pengét helyére, hogy jobb kezével ismét jeleket mutogathasson, és egy gyorsabb test jutsuval rohamozza meg tanárukat. Kardját ismét elõrántja, és már nagyobb sebességgel köröz Haiiro körül, suhintva újra és újra, valami lyukat akar találni védelmén, mégha az olyan kicsi is, hogy alig látni.
|
|
|
Post by Genso Haiiro on Aug 4, 2012 16:11:55 GMT 1
* Hana nem szomorodik el az első kudarc láttán, azonnal támadásba lendül, és egy gyors, és roppant sebes támadással ront neki, egy fegyverrántással egyetemben. Ernyőjét, úgy fordítja, hogy megakadályozza a vágá betalálását, és a kard ártalmatlanul végigszaladjon az ernyő tetején. - Kard? Micsoda egy szemét alkotás az ernyőd. Elég laza. * Pár pillanat, és egy kis sebes jelenet jön. A lány elég ügyesen használja a gyorsabb test technikát, de nem eléggé. Egy óvatlan pillanatban, amikor éppen a kardját rántja, egy jel nélküli ugrást mutat be, és máris ott van mellette. Nem cicózik, azonnal egy lábkaszálással próbálkozik meg guggolva. ( Ezt kikerülheted, ha akarod. ) Miközben feje felett még mindig jelen van az ernyő.
|
|
Harumi Hana
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 165
|
Post by Harumi Hana on Aug 4, 2012 18:45:07 GMT 1
*Ahogy gondolta, az elsõ csapását simán hárította tanára, de nem rest, kardját visszateszi és egy gyorsabb testet süt el. -Ahogy mondja Sensei! *Helyesel neki, ám még mielõtt kardját újra elõrántotta volna, Haiiro mellette terem és gáncsolni akar. Még éppenhogy észreveszi ezt, és pillanatok alatt meglátja azt a lyukat, amit keresett. ~Megvagy! *Ernyõjét teste takarásában tartja és elkezdi chakráját hegyébe összpontosítani, hogy egy tûzgolyót hozhasson létre, közben enged a gáncsnak, vagyis úgy csinál, és elkezd elõre dõlni. Közben bal irányban fordul, és mire ezt a manõvert befejezi, a tûzgolyó már készen áll, elterül a földön szinte a Sensei alatt, és neki szegezi az ernyõ végét a tüzes meglepetéssel és már tüzel is, egy sunyi vigyor kíséretében. Feltehetõleg elég közel van ahhoz, hogy ernyõjével már ne tudja kivédeni, de meg sem várva mi történik felugrik, és hátraszökken néhányszor, hogy meglegyen közte és Haiiro között a távolság.
|
|
|
Post by Genso Haiiro on Aug 4, 2012 19:41:37 GMT 1
* Úgy látszik, hogy a lány mégsem tűnik olyan komoly ellenfélnek, mint az első látásra gondolta. Sikeresen kigáncsolja, és a lány el is dől. Valami mégis egy kevés nyugtalansággal tölti el, mégpedig a kézmozdulat amivel tartja az ernyőt. Aztán természetesen jön a sunyi vigyor is, amire csak felsóhajt. ~ Rossz lóra tettél. * Nem tesz semmit, csak megvárja, hogy a tűzgolyó megjelenjen. A törtpillanat alatt, bármilyen kézmozdulat nélkül, egyszerűen csak helycserél Hanával, visszarántva azt az ugrándozásából. Mocskosul fog fájni neki, ha nem védekezik az ernyője, vagy valamuilyen más megoldás segítségével. - Ha meg akarod lepni az ellent, ne tartsd furán a fegyvert, célozz vele magadra. És persze ne vigyorogj. * Szólal meg háttal, miközben átveti az ernyőt vállán.
|
|
Akarui Yoru
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
18 ?ves genin, a pacifista TANK!
Posts: 410
|
Post by Akarui Yoru on Aug 4, 2012 19:51:40 GMT 1
* Yoru feszülten figyeli az eseményeket, titkon szurkol Hanának. ~ Csak ne sérülj meg kedvesem. * Mikor látja, hogy a lány támadása milyen buravarosan alakul boldogan mosolyog és áll talpra. De korai volt öröme, mert Hana támadását a sensei alattomosan egyenesen Hanára küldte vissza. Yoru görcsbe rándult, a félelemtől és elkeseredetten reagál, bal kezével pókját reflexből irányítja és veti lány és a lánggömb közé, azzal tompítva a támadást. A báb főbb szerkezete fém így csak megég de nem semmisül meg.
|
|
Harumi Hana
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 165
|
Post by Harumi Hana on Aug 4, 2012 20:26:41 GMT 1
~Mi a! *Még ezt is alig van ideje gondolnia, hiszen Haiiro helyet cserélt vele, így most Õ néz farkasszemet a saját tûzgolyójával, ami elég kínos helyzet. Azonnal nyitja is az ernyõjét, melynek tûzálló bevonata megvédi, majd összecsukja azt újra és ekkor látja meg Yoru bábját megégve a földön. Ránéz a férfira elég komolyan. -Yoru-san! Ezaz én harcom, kérlek ne avatkozz közbe! *Csattan fel azonnal, de tekintete máris megenyhül és mosolyogva kacsint rá, jelezze, hogy nincs harag, meg nem is gondolta ám azt annyira komolyan. Eztán megint eltûnik a fák között, a közelharc nem az Õ erõssége. Egy sima golyóval képtelen volt áttörni a védelmén, de mit szól egy nagy golyóhoz? Köröz egy darabig, majd megáll egy közeli fa lombján és ismét felveszi az orvlövész pózt. Koncentrálni kezdi chakráját az ernyõ hegyébe, és a tûzgolyó lassan növekedni kezd, de nem áll meg az átlag méreténél. Az egészen 20 centi átmérõjûre kitágul, legalább 10 normál méretû golyóra való chakramennyiség benne van. Nem túl elõnyös ez a támadás, hiszen idõbe telik a felépítése, így egyedül nehezen kivitelezhetõ. Mikor készen áll, céloz, nem pontosan a Senseire, mert annak semmi értelme nem volna, hanem csak egy kicsivel a lába mellé, olyan fél méterre. Tüzel, de nem várja meg a végeredményt, leugrik a fáról és máris kihúzza kardját, és rátámad Haiirora, abban reménykedve, hogy a becsapódás ereje valamennyire megzavarja, hogy beférkõzhessen a védelme mögé.
|
|
|
Post by Genso Haiiro on Aug 4, 2012 20:58:56 GMT 1
* Szerencsére a lány megússza a támadást,a maga módján és egy kis segítséggel, de a második rész talán egy hangyányit zavarja. Tartójába nyúl, és amíg a nő előkészíti a támadást, Yoru felé fordul. - Kérlek többet ne avatkozz be, meg tudja magát védeni. Ő sem rohant be esernyővel eléd. Most nem nő, hanem Ninja. *Egy Kunait, hirtelen iszonyatos sebességgel a fának ereszt. Amennyiben a férfin kapucni van, abba áll, letépve fejéről, amennyiben nincs rajta kapucni feje mellé csapódik pár centivel. *- Máskülönben, a végén lazán célzok, és átszúrom vele a fejed a végén. * Közben vigyorogva kacsint még egyet Yorura. Nem szeret fegyelmezni, de néha muszáj. Ha ezzel végez, pár pillanat alatt, már Hanára téved a figyelme, aki rövidesen támad egy elég hatalmas tűzgolyóval. A támadás, nem túlzottan zaklatja, de egy kis zavart valóban kelt benne. Hátra is ugrik, mire Hana azonnal támad. A levegőben erősen végtelen, így nem tudna mit kezdeni egy esetleges támadás ellen. Megvárja, míg a lány beközelít, és egyszerűn helycserél egy fűszállal ami előtte helyezkedik el. A lendület segít egy hatalmasat, és a kard se fog már bedöfni, legfeljebb a sapkáját lyukaszthatja át. A nő kezét elkapja, és egy Judo mozdulattal földhöz teremti guggolásból. A másik kezében lévő esernyőt, pedig centikre vágja a földbe, a lány feje mellé. - Ez levágta volna a fejedet. Végeztem. Nem rossz teljesítmény, tetszik az alattomos stílusod. Következő! * Sarkon fordul, és Zaku irányába indul el.
|
|
Harumi Hana
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 165
|
Post by Harumi Hana on Aug 4, 2012 21:14:02 GMT 1
*Nos, az összezavarós rész mondhatjuk, hogy sikerült, ám a Sensei tarsolyában mindig van valami trükk. Simán csak helyet cserél valamivel, ebben az esetben egy fûszállal, és máris a lány alá trükközi magát, ahol karját megragadva a földre tiporja, és ernyõjét a feje mellett szúrja a földbe. Úgy tûnik itt a vége a harcnak. Még néhány utolsó megjegyzés, és engedélyt kap a feltápászkodásra. -Köszönöm Sensei. *Mondja miközben feláll, kihúzza az ernyõt és visszacsúsztatja a shinobitot a helyére. Ezzel végezve a kis tavacskához lép, hogy megmossa arcát és igyon egy keveset, nagyon megszomjazott. Eztán jól kinyújtózik, már hiányzott egy kis akció, Yoruval ellentétben a lány egyáltalán nincs letörve, Õ nem számított a gyõzelemre, szimplán csak beleadott, amit tudott, aztán lesz ahogy lesz. Visszasétál Yoruhoz, és helyet foglal vigyorogva a fa alatt, hogy pihenjen egyet. -Kíváncsi leszek Zakuro-sanra, hogyan fog teljesíteni.
|
|
Ichiga Zakuro
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
Posts: 296
|
Post by Ichiga Zakuro on Aug 5, 2012 16:55:34 GMT 1
~ Végre, végre, én jövök! *Zakurot teljesen feltüzelte a harci láz. Szíve vadul kalimpált, úgy érezte, ereje megkétszereződött. Úgy látszott, Hana elégedett volt a teljesítményével. gy látszik nem jött be a számítása. A sensei nem ugyanazzal állítja szembe mindhármukat. Mindannyiuknak más és más nehézségeken kell átveregetnie magát. Ráadásul erősségeiket fordította ellenük. ~Akkor trükközzünk egy kicsit. *Látta, hogy Haiiro-sensei felé közeledett. Azonnal fel is állt. Nem nagyon szerette volna kimutatni a hari lázát, hogy megmutassa, képes hideg fejjel küzdeni, és nem regadják el az érzelmei. - Készen állok, Sensei! *Beállt a helyére, és támadó állást vett fel. Majd belenyúl a táskájába dobófegyverekért. Ha sensei az erősségeivel támad ellene, akkor elhiteti vele, hogy egy dobó specialista. Vett elő kunait, sebont, surikent is, nehogy valami kimaradjon a "dóbó alibiből". - Nos, felőlem kezdhetjük!
|
|
Akarui Yoru
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
18 ?ves genin, a pacifista TANK!
Posts: 410
|
Post by Akarui Yoru on Aug 6, 2012 10:23:07 GMT 1
* Yoru mint az ázott macska, mint akit megvertek, meggyötörtek, kidobtak megrágtak és kiköptek, Úgy ül a fa tövében, már nem az bántja, hogy vesztett, azt belátta, hogy nem változtathat rajta. Mikor a lány végzett akkortól már azért volt nyomorult, mert hibázott. Elvesztette fejét, és ezzel Hana próbájának sikerét veszélyeztette. És mikor a lány leült mellé ez az érzés tetőfokára hágott. -Sajnálom, hogy beavatkoztam. * Mondja halkan, majd szótlanul kiszedi a kunait a fából mely a kapucniját kiszögezte, Majd mélyen szemébe húzza. - Én is, főleg mert éppen megpróbál túljárni egy Jonin eszén, látod a ruháján azt a kicsit merevebb részt? Ott a kardja. Vajon azt a sensei is látja? Kíváncsi leszek mi sül ki a kis trükkjéből. * Figyelme fokozódik a két férfira.
|
|
|
Post by Genso Haiiro on Aug 6, 2012 11:05:11 GMT 1
* Zakuro bármiféle tétovázás nélkül fel is áll, és elő is veszi egy nagy adag dobófegyvert. ~Hümm... Hehehehe - Dobófegyverek, óh, a dobófegyverek! Hiszen ki nem szereti őket? Mindenre jók. * Odasétál a tekercseket tartalmazó fához, és felemel négy tekercset. Egy kicsit, két nagyot, és egy elég méreteset. - A kunai, mindenre jó. Ha enggem kérdezel, * A tekercsből kiránt egy gitárt * Olyan mint egy gitár. Sok fiatal zenész választja ezt, hasonlóan a Kunaihoz a sokoldalúsága miatt. A hangszerek közül, egyébként sem ez a legbonyolultabb, és a fegyverre is igaz ez. Ha jól használód jó közelharcra, távolsági harcra, és kicsi. A gitár jó kísérőnek, szólóhoz is jó, és bár kicsinek nem olyan kicsi. * Eltűnteti a gitárt, és azonnal egy basszusgitárt ránt elő. - A shruiken egy basszusgitárra emlékeztet, mert állandóan ott van, az ember mégis hajlamos elfeledkezni róla. Fontos a szerepe, és ha odafigyelsz azonnal feltűnik. Máskülömben, viszont csak beleolvad a dallamba, és megadja neki a laza hatást. Természetesen lehet főszereplő is, de az ritka. * A basszugitárt elteszi, és végül megidézi a Senbon megfelelőjét is. - Ez egy szájharmonika. A senbon, kicsi kezes, és elfár bárhol. Gyors, pontos. A harmonika is hasonló, hiszen egész zeneszámokat lehet vele előadni, mikor mindössze a tenyeremben elfér. A senbon szerepe fontos, és nagyon helyes ha egy Ninja kihasználja a lehetőséget, hogy egy óvatlan pillanatban eleresszen egyet a védtelen ellenfél felé. * VÉgezetül előveszi a nagyot, ami egy dobszett... Igen, Haiironak ilyenje is van. - A dobófegyveres, olyan mint egy dobos. Több fegyvere van, és azokat úgy használja ahogy kívánja. Hol a cintányért üti meg, hol a lábdobot. Teljesen rajta múlik, hogyan használja, és minél gyorsabb, és merészebb a játéka, annál jobb lesz a harcképessége * Elteszi a dobot, majd kezét széttárja. - Támadhatsz.
|
|
Ichiga Zakuro
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
Posts: 296
|
Post by Ichiga Zakuro on Aug 6, 2012 11:37:25 GMT 1
~Ötletes kis hasonlat. Pont, ahogy számítottam. *Zakuro nyomban bele is kezdett a támadásba. ~Ha sikerül a dobófegyverekkel előnytelen helyzetbe hoznom, akkor több esélyem lesz közelharcban. Viszont tuti, hogy ez önmagában nem lesz elég. ~Fürgébb test jutsu! *És már indultak is a fegyverek. Surikenek oldalról, kunaiok felülről, sebonok szemből. Néhány fegyveren robbanó cédula is volt, nem a sokásos módszerrel felhelyezve, hanem szinte észrevétlenül. Zakuro azt tervezte, hogy az egyik fegyverrel cserél helyet, amelyik a lehető legközelebb suhan el Haiiro mellett, és onnan támad karddal. Ha minden igaz, így elérheti, hogy Haiiro ne vegye észre a cédulákat. Ha ez sikerül, a magasba ugriki, mintha egy csapás akarna bevinni, de közben aktiválja a cédulákat, és csak azért ugrott fel, nehogy őt is elragadják a robbanás hullámai.
|
|
|
Post by Genso Haiiro on Aug 6, 2012 13:50:45 GMT 1
* Nem nagyon érzi veszélyeztetve magát, hiszen tudja hogy nem érheti semmilyen probléma, illetve a turpisságot már korábban kiszagolta, még tegnap, a bárban, amikor igenis sikerült egy tört pillanatra meglátnia, hogy a fiú kardot hordoz magánál. Normál esetben, a teljesen tiszta megoldást választaná, vagy helyt cserélne vele, aminek az lenne a végeredménye, hogy a saját támadásának a közepébe kerül, de ez esetünkben messze túl veszélyes. Kezét háta mögé helyezi, mintha csak kunaik után nyúlna, de valójában kezével jeleket formál, mégpedig egy Genjutsu jeleit. A Fiú, mostantól úgy látja, hogy a támadása tökéletesen sikerül, a földön lévő kép pedig szinte beleég elméjébe. Groteszkül fekszik előtte a tanár, lába helyben, de bőre csontig égett, felsőteste pedig a hatalmas robbanástól, groteszkül undorító húsmasszává alakult. Zakuro-t, eléri a hányinger, de majd a játékos eldönti, hogy ez mennyire hatja meg. Közben, valóságban, az eldobott fegyvereket, saját dobásaival hárítja, így a felrobbanó cetlik senkinek se ártanak ( Egyébként a karaktered nem tesz semmit, csak egy helyben áll, ott ahonnan indította a támadást . A két néző karakter eldöntheti hogy az illúzió hatása alá kerül-e, vagy sem. - Hehe, vicces volt nem? * Kérdezi Zakuro-t, miközben teljesen épen elé sétál. - Bocsánat, hogy ilyen gonoszul kell viselkednem, de hazudtál nekem a fegyveredről. Most talán beveszem a turpisságot, de tegnap elhoztad magaddal, és egy óvatlan pillanatban sikerült megpillantanom.
|
|