Post by Gushiken Fujin on Oct 28, 2012 17:51:44 GMT 1
* Szép is lett volna, ha lány füle mellett csak úgy elsuhantak volna azok a szavak, s nem kapták volna „hazugságon” hõsünket, túl szép. Bizony nem kecsegtet túl sok jóval az, ahogy a becsapott lány néz most rá.
-Hehe… kezdõt mondtam volna? – kérdi hebegve, félelemmel teli hangon leendõ gyilkosától.
Aki ez idõ alatt oly módon közel került hozzá, mondhatni az arcába mászott, eltiporva az intimszféra szentségét, hogy hõsünkben, nem vicc, halálfélelem lett úrrá.
~ Te jó ég, hogy képes így nézni rám azokkal a gyönyörû szemekkel? Ha tehetné, elevenen égetne el.
- Én? N-n-nem, dehogy. É-én csak… csak….
*A szava is elakadt a fiúnak amint megpillantotta, hogyan változik át kedvese arca, a kedves, aranyos, bájosból, rémisztõ, vérszomjas, gyilkos tekintetté. Igen, nem szép dolog hazudni, és igen, akit hazugságon kapnak, az a büntetést érdemel. De azért ez nem túlzás már egy kicsit? Mármint, miért kell így felkapni a vizet egy apró kis hazugság miatt, amiben ráadásul semmilyen ártó szándék nem volt. Mentségére szóljon az is hogy nem akart õ rosszat, csupán csak füllentett egy picit, hogy megviccelje a számára oly kedves leányzót.
-Hey, hey! V-várj… várj már. Ugye nem akarsz tényleg megütni?
~ Ugye nem? Vagy mégis?
*Mégis… A lány bosszúsnak tûnt, nem úgy nézett ki, mint akit szép szóval meg lehetett volna fékezni. Lendült is az ököl, méghozzá igen nagy sebességgel, ebbõl következtetve pedig az ereje sem lehet valami elhanyagolható. Nem hiába tartja a mondás is, hogy kicsi a bors, de erõs. Korán megtapasztalhatja hát ifjú hõsünk, milyen kemény és fájdalmas bír lenni egy nõ haragja. Azaz hogy mégsem, vagyis inkább olyan fele-fele arányba. Hiszen azt már látja milyen dühös és bosszúszomjas tud lenni egy átvert, megsértett nõ. Itt azonban vége a leckének, szerencsére. Azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy a fiú, életében most mutogatta el leggyorsabban a testcsere jutsut. De még így sem sok kellett, hogy kifusson az idõbõl, s telibe találja az ütés. Azonban hála gyors reflexének, s a még gyorsabban elmutogatott jeleknek, amit talán maga sem ért hogyan csinálta, erre nem került sort. De visszatérve a történésekhez, amint a lány hozzáér a vele szembe ülõ fiúhoz, meglepve tapasztalhatja, hogy akit/amit eltalált, az nem az õ kedvese, csupán egy farönk. Hogy merre van akkor a fiú? Nos, õ éppen a kerítés felé rohan…
-Hehe… kezdõt mondtam volna? – kérdi hebegve, félelemmel teli hangon leendõ gyilkosától.
Aki ez idõ alatt oly módon közel került hozzá, mondhatni az arcába mászott, eltiporva az intimszféra szentségét, hogy hõsünkben, nem vicc, halálfélelem lett úrrá.
~ Te jó ég, hogy képes így nézni rám azokkal a gyönyörû szemekkel? Ha tehetné, elevenen égetne el.
- Én? N-n-nem, dehogy. É-én csak… csak….
*A szava is elakadt a fiúnak amint megpillantotta, hogyan változik át kedvese arca, a kedves, aranyos, bájosból, rémisztõ, vérszomjas, gyilkos tekintetté. Igen, nem szép dolog hazudni, és igen, akit hazugságon kapnak, az a büntetést érdemel. De azért ez nem túlzás már egy kicsit? Mármint, miért kell így felkapni a vizet egy apró kis hazugság miatt, amiben ráadásul semmilyen ártó szándék nem volt. Mentségére szóljon az is hogy nem akart õ rosszat, csupán csak füllentett egy picit, hogy megviccelje a számára oly kedves leányzót.
-Hey, hey! V-várj… várj már. Ugye nem akarsz tényleg megütni?
~ Ugye nem? Vagy mégis?
*Mégis… A lány bosszúsnak tûnt, nem úgy nézett ki, mint akit szép szóval meg lehetett volna fékezni. Lendült is az ököl, méghozzá igen nagy sebességgel, ebbõl következtetve pedig az ereje sem lehet valami elhanyagolható. Nem hiába tartja a mondás is, hogy kicsi a bors, de erõs. Korán megtapasztalhatja hát ifjú hõsünk, milyen kemény és fájdalmas bír lenni egy nõ haragja. Azaz hogy mégsem, vagyis inkább olyan fele-fele arányba. Hiszen azt már látja milyen dühös és bosszúszomjas tud lenni egy átvert, megsértett nõ. Itt azonban vége a leckének, szerencsére. Azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy a fiú, életében most mutogatta el leggyorsabban a testcsere jutsut. De még így sem sok kellett, hogy kifusson az idõbõl, s telibe találja az ütés. Azonban hála gyors reflexének, s a még gyorsabban elmutogatott jeleknek, amit talán maga sem ért hogyan csinálta, erre nem került sort. De visszatérve a történésekhez, amint a lány hozzáér a vele szembe ülõ fiúhoz, meglepve tapasztalhatja, hogy akit/amit eltalált, az nem az õ kedvese, csupán egy farönk. Hogy merre van akkor a fiú? Nos, õ éppen a kerítés felé rohan…