Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Jul 29, 2012 23:15:54 GMT 1
* Egyenesen a lány szemeibe néz, miközben a válaszra vár. Válasz helyett azonban egy csókot kapott, egyelõre. Nem sokkal a csók után, ami egyébként épp olyan csodálatos volt, mint amilyen hosszú, jött a válasz is. - Akármilyen tea jó lesz, de talán a legjobban egy kamillás tea esne. Éhes meg nem vagyok, ettem mielõtt eljöttem, bár azoknak a gombócoknak nehéz ellenállni. – válaszolta. * Mire mondandóját befejezte, a tornáchoz értek. Utánozva a lányt, õ is levette a cipõjét, majd követte, be az ebédlõbe. Vendéglátója nem tétlenkedik egy percig sem, mindent megtesz azért, hogy fiú kényelembe érezze magát. Esetünkbe a mindent, egy ülõpárna jelenti, amit egy kis szekrénybõl varázsolt elõ, s közben tervébe is beavatta. - Köszönöm. * Miután megköszönte a párnát/ülõhelyet, nyomban leül, és kényelembe helyezi magát. Amíg Akio a konyhába tevékenykedett, azon gondolkodott, mit is fog majd mondani pontosan kedvesének, és amit mond azt hogyan. Legyen határozott és lényegre törõ vagy inkább visszafogottabb és romantikusabb. Többször is átgondolta a dolgot, végül arra a következtetésre jutott, hogy a legjobb az lesz, ha spontán csinálja, úgy ahogy jön. Idõközben a lány is visszatért, kezében egy tállal, amiben feltehetõleg a gombócok is vannak. - Nem, köszönöm. * Válaszol, és udvariasan meghajol, hogy megköszönje a lány kedvességét. - Inkább menj zuhanyozni, hogy minél hamarabb el tudjam mondani miért jöttem. Feltéve, ha még érdekel a dolog.
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Jul 30, 2012 11:12:45 GMT 1
-Persze, hogy kíváncsi vagyok rá! *Mondja lelkesen.* Akkor elmentem a fürdõbe, addig érezd otthon magad. Konyhát tudod már merre van, ha esetleg ki kéne menni, a mellékhelyiség erre van. *Megy oda a közeli ajtóhoz, és kinyitja. Egy kisebb elõszoba szerûséget látni elõször, odabennt másik két ajtót. -A szemben lévõ az. A másik itt jobbra a fürdõ, ide be is megyek. *Ezzel kinyitja az ajtót és el is tûnik mögötte. Kivesz egy törülközõt az ajtó melletti szekrénykébõl, és levetkõzik, az izzadt ruha pedig a szennyesben landol. Elgondolkozik egy pillanatra ekkor, de inkább csak a zuhanynál dönt, nem akarja Fujint megváratni, így belép az alá, és megereszti a vizet. Teste már szappanban úszik, haját is megmossa gyorsan, csak olyan 15 percbe telhetett neki a mûvelet. Ahogy végzett, kimászik és megtörülközik. Ám ekkor veszi észre, hogy ruhát nem hozott be magával, ami a maga módján kínos is lehet, de más választás nem lévén, egy szál törülközõbe belecsavarva kényszerül kilépni az étkezõbe. Már hallja is a víz sípoló hangját, egybõl arra is veszi az irányt, és elkészíti a kamilla teát. Ráteszi a tálcára a teás kancsót, két csészét, és még cukrot is, ha valamelyikük kérne bele. A tálcával a kezében megy ki kedveséhez, és leteszi a kis asztalra mellé. -Tessék, mindjárt jövök, csak elfelejtettem tiszta ruhát vinni. *Mondja kicsit elpirulva, majd indulna el, de a hajáról csöpögõ vízben megcsúszik, és hasal egy szépségeset Fujin mellett.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Jul 30, 2012 13:22:13 GMT 1
-Rendben, menj csak nyugodtan, fel fogom találni magam. *Biztos, ami biztos, azért a lány még sort kerített arra, hogy megmutassa, merre van a mellékhelység. Meg hát amúgy is arra volt dolga, na, nem a mellékhelységben, hanem a mellette lévõ ajtónál. Az az ajtó vezetett a fürdõszobába, ami mögött a lány is eltûnt egyhamar. Mi tagadás, egy pillanatra átfutott az agyán, hogy aljas módon meglesse Akio bájait, el is vigyorodott a gondolattól, de aztán gyorsan elvetette az ötletet, õ annál sokkal érettebb, mintsem, hogy ilyen dolgokat tegyen. Hogy gondolatai elterelje, a gombócokból kezdett el enni. Nagyjából 20 perc telhetett, jól hallhatóan nyílni kezdett az ajtó. A hangra felfigyelve, Fujin azonnal a fürdõ felé fordult. Nem kis meglepetésére, Akio egy szál törülközõbe csavarva jött ki onnan. Közben a víz is felforrt, így a lány útja egyenesen a konyhába vezetett. Pár percet töltött csak a konyhába, aztán már jött is vissza, kezében egy tálcával, rajta a teás kancsóval, két csészével, és cukorral. Ahogy az ebédlõbe ért, pontosabban az asztalhoz, le is rakta nyomban õket. - Pe-persze, menj csak. * Habogta, nem csak Akio pirult a kialakult helyzet miatt, hanem Fujin is. Nehéz is lenne úgy a meghívásra koncentrálni, mikor kedvese csak egy szál törülközõben áll elõtte. El is merül egy pillanatra gondolataiban. Hogy mire gondolt? Azt sosem fogjátok megtudni, de annyit elárulhatok, hogy köze van a látványhoz, amit Akio szolgáltat. Talán ennek az elmélkedésnek is köszönhetõ, hogy nem tudott idõben reagálni a lány megcsúszására, és hagyta, hogy elhasaljon elõtte. ~ Áucs, ez biztos fájhatott… *Gyorsan felpattant a helyérõl, és odasietett hozzá. Egyik kezét a válla alá csúsztatta, hogy átfordítsa a leányzót, közben másik kezét a hátához helyezi, és megpróbálja felültetni. - Jól vagy? Nem esett semmi bajod?
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Jul 30, 2012 13:44:01 GMT 1
*Hatalmasat hasalt a földön, szerencséjére nem orral elõre, mert idõben elfordította oldalra fejét, így csak füle kapott egy szépecskét, meg teste elülsõ része. Fujin egybõl segítségére siet, visszafordítja a hátára és megpróbálja felültetni. -Ííítetete...ez fájt... *Fogja fejét, majd felnéz a fiúra, mit sem sejtve arról, hogy a törülközõ rajta meglazult, és lejjebb csúszott rajta, csupaszon hagyva mellkasát. Csak pár pillanat múlva eszmél fel az érzetre, hogy valami nem stimmel, lenéz, és pánik kiáltást hallat. Egybõl felpattan, felhúzza a törülközõt és befut az alig pár lépésre lévõ szobájába, behúzza magára az ajtót, majd egybõl a futon takarója alá bújik. Arca lángolón vöröslik szégyenében, nem gondolta, hogy ez így fog elsülni.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Jul 30, 2012 14:27:42 GMT 1
*Úgy tûnik, semmi baja sincs, azon kívül persze, hogy az elõbb hasalt egy métereset. Látva, hogy nem esett komolyabb baja, azonnal vigyorogni kezdett, végül is maga az esés elég vicces volt. Bármennyire is hihetetlennek tûnik, a lecsúszott törülközõ ellenére, az égvilágon semmit sem látott a fiú. Na, nem azért mert amúgy sem volt mit látni, a két szúnyogcsípésen kívül. Hiszen Akio esetében még nem igazán beszélhetünk nagy mellekrõl, talán még mellekrõl sem, talán majd pár év múlva, de akkor akkorák lesznek mint… Bocsánat, egy kicsit elkalandoztam. Na, de visszatérve a lényegre, mint korában is írtam, Fujin nem látott semmit. Szemei végig a lány szemébe bámultak, és ezt Akio is észrevehette mikor felnézett rá, az már más kérdés, hogy a kínos helyzet miatt, mennyire figyelt oda erre. Fel is pattant gyorsan, igazított egyet törölközõjén, majd szélsebesen befutott a szobájába, magára zárva az ajtót. ~ Milyen jó, hogy nincsenek itt a szülei. Így is elég kínos ez a szituáció, hát, ha még itt lettek volna õ is. *Lassan õ is feláll, és az ajtó felé indul, amely mögé Akio is beszaladt. Meg állt elõtte, vett egy nagy levegõt, majd kifújta, kezét az ajtó elé emelte, és kopogott néhányat. - Hé, Akio, kérlek szépen gyere ki, és beszéljük meg. Nincs miért szégyellned magad. Nem esett semmiféle folt a becsületeden, hidd el nem láttam semmit. * Továbbra is ajtó elõtt áll és kopog, nem áll szándékában belépni a szobába. Az is lehet, jobban szeretné, ha most egyedül hagynák. ~ Lassan kezd elegem lenni, hogy mindig nekem kell magyarázkodnom, és elnézést kérnem. Ilyen tekintettben jobb volt magányosnak lenni. *Ha nem kap választ, egy idõ után abbahagyja a kopogást, és visszamegy az ebédlõasztalhoz, hogy leüljön, és ott várjon, amíg a kisasszony túlteszi magát a dolgon, és hajlandó lesz kijönni.
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Jul 30, 2012 15:01:52 GMT 1
*Szegény leányzónk teljesen belezavarodott a helyzetbe, de Fujin úgy tûnik nem így van vele. Azt állítja nem látott semmit, de a kérdés elsõ sorban az, hogy Akiot miért zavarta az, ha esetleg a fiú lát is "valamit"? Végülis a kedvesérõl van szó, és ahogy Gosu is mondta neki, a férfi igényeit ki kell elõbb vagy utóbb elégíteni. De miket is gondol, el is hessegeti fejébõl ezeket a gondolatokat. Pirongva kibújik a takaró alól, a szekrényhez sétál, ahonnan kivesz egy alsónemû, egy bõ fehér pólót, és egy bõ piros rövid madrágot, amiket sorjában magára kapkod, ezalatt Fujin már visszaült az asztalhoz, így amikor kilép a szobájából, odamegy hozzá, és hátulról öleli át nyakát.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Jul 30, 2012 16:33:31 GMT 1
*Magányosan foglal helyet az asztal elõtt. Könyökeit az asztalra helyezi, kézfejeit összekulcsolja, majd fejével rátámaszkodik. Töprengeni kezd. Rengeteg gondolat fut át az agyán, de ennek legtöbbje nem kapcsolódik az elõbb történtekhez. Annyira elmerül gondolataiban, hogy lényegében megszûnt számára a külvilág. Hiába nézett, nem látott, csak bámul elõre, a semmibe. A hangokat, amelyeket korábban hallott, már nem hallja, vagy legalábbis nagyon tompán. Nem csoda hát, hogy nem vette észre, amikor lány kijött a szobájából. Enyhén megugrik, amint a lány átöleli hátulról. - Örülök, hogy kijöttél végre. Jobban érzed magad? * Ujjait végigsimítja a lány ölelõ karjain. Mihelyst a kézfejéhez ér, lassacskán lehámozza magáról a leányzót. Még mindig fogja a lány a kezét, mikor is megfordul, hogy szembe legyen Akioval. Másik kezével végigsimít a lány homlokán, és kedvesen mosolyog rá.
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Aug 1, 2012 17:56:42 GMT 1
*A fiú megugrik meglepetés ölelése hatására. Lassan le is fejti magáról a leány karjait, majd azokat továbbra is kezében tartva fordul meg felé, megsimítja homlokát és kedvesen mosolyog rá. -Jobban vagyok. Bocsánat a...kirohanásért...gondolom megérted miért volt. *Mondja vörös arcocskával, majd helyet foglal a másik párnán, és magába töm néhány gombócot, hogy teljesen megnyugodjon. -Nos. Megígérted, hogy fürdés után elmondod miért jöttél. Hallgatlak.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Aug 2, 2012 12:10:34 GMT 1
- Nem kell bocsánatot kérned. Természetes reakció volt a részedrõl, amit tettél. * Végül a lány is helyet foglalt a másik párnán, és mint egy jó varázsló el is tûntetett néhány gombócot a tálból. - Igen, valóban ezt ígértem. * Azonban mielõtt még belevágna, ebbe a korántsem egyszerû feladatban, kortyol egyet a teájából. Eddig még nem is volt alkalma, hogy igyon belõle. Illetve alkalma lett volna, de azután, hogy megkapta az akkor meg forró teáját, az események felgyorsultak, egyik dolog követte a másikat, így végül meg is feledkezett a teáról. - Szóval… ööö hol is kezdjem? Biztosan hallottál már róla, hogy közeleg a fesztivál. És gondolom te is tudod, hogy a fesztiválra szokás párban menni, bár nem kötelezõ. Eddig én is mindig magamban mentem… de most nem ez a lényeg. De miért is magyarázok én ennyit mellé? Szóval ezzel az egésszel csak arra akartam kilyukadni, hogy volna-e kedved velem együtt elmenni a fesztiválra?
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Aug 2, 2012 13:23:04 GMT 1
*Megnyugodott, hogy gond nincsen a dologból, és most végre meg is tudja, miért jött kedvese el hozzá. Bár számára nem volt kérdéses miért, de azért jobb a fiú szájából hallani. Feszült várakozás lesz úrrá a lányon, ahogy Fujin nekiáll teázgatni, arcára is kiül ez a kifejezés, úgy néz rá, mint egy kíváncsi kisgyerek. Mert lényegében az is. A kortyolást befejezvén elkezdi elhabogni mondanivalóját, elõször csak kerülgeti azt a forró kását, de végül észhez tér, és kereken megmondja mit szeretne. Elhívta hát a fesztiválra, ami Akio szívét boldogsággal önti el. Nem csalódott a fiúban, kellemetlen lett volna, ha megvarratja az új ruhát, és még el sem hívja szíve választottja. A válasz részeként, mint hízelgõ kiscica bújik a fiú ölébe átölelve testét, és boldogan mosolyogva válaszolja. -Persze, hogy volna kedvem! Csakis veled mennék, senki mással.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Aug 2, 2012 17:49:00 GMT 1
*Mikor végül elmondta, hogy miért is jött, a lány szinte azonnal az ölébe mászott, átölelve a testét. Végre megkönnyebbülhetett, tudván, hogy túl van mostmár ezen az egész” elhívós dolgon”, ami egyébként simábban is ment, mint azt korábban gondolta. - Jó ezt hallani. De csak, hogy tudd, én sem mentem volna mással. Ha most nemet mondtál volna, kénytelen lettem volna magamban elmenni a fesztiválra, feltéve, ha még lett volna kedvem. * Gyengéden õ is átkarolja lányt, kicsit magához szorítja, miközben megpuszilja feje búbját. Lassacskán engedni kezd a szorításból. Egyik kezével el is engedi, és a tálba nyúl, hogy egy gombócot vegyen ki. - Egy gombócot? * Kérdi mosolyogva, miközben kedvese szája elé tartja az édességet. - Jut eszembe, az elsõ találkozásunk során megígértél valamit. Valamit, amire azóta sem került sor. Hogy megtanítasz shogizni.
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Aug 2, 2012 21:22:36 GMT 1
*Boldogan öleli szerelmét, ki most magához szorítja, nagyon örült az igenlõ válasznak, szomorú is lett volna, ha a lány nem így tesz. Pár pillanat után enged karjai szorításából és egy gombócot vesz el a tálból, hogy a lányka szája elé tegye. Mosolyogva kapja szájába a felajánlott édességet, talán picit többet is, Fujin ujjai is kaptak egy nyalintást, persze ennek semmi jelentõsége nincs, fejét máris elhúzza és vidáman rágcsálja a kapott falatot. -Te aztán tudod mit szeretek. *Mondja viccesen, aztán eszébe jut ígérete. -Valóban. Shogizni. Hát persze, hogy megtanítalak! *Már fel is ugrik az ölébõl, és elhúzza szobája ajtaját, hogy belevethesse magát a szekrényébe, keresve a táblát.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Aug 4, 2012 13:49:35 GMT 1
- Akkor meg mire várunk? * Fel is pattant az apró leányzó a fiú ölébõl, és rögvest bement a szobájába. - Remélem nem túl nehezek a játékszabályok! – kiált oda neki. * Addig is amíg rá várt, illetve arra, hogy elõkerüljön a tábla, ismét kortyolgatni kezdett a teájából. ~ Egy picit elhûlt, forrón jobban szeretem, de azért így sem rossz. * Nem sok tea maradt már a csészéjében, csupán néhány korty. Amint az utolsó csepp ital is lecsúszott a torkán, visszatette a csészét a tálcára. - Segítsek megkeresni? * Kiáltott oda megint a lánynak, majd felállt a párnáról, és lassú léptekkel a szobája felé indult.
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Aug 5, 2012 13:23:08 GMT 1
*Nem túrja nagyon sokáig azt a szekrényt, meg is találja a négy lábon álló táblát, a bábus dobozkával együtt. -Már megtaláltam. *Mondja és elindulna kifelé, de meglátja az ajtóban a fiút. -Ha akarod itt is játszhatunk, vagy kimenjünk a tornácra? *Kérdezi, amíg átnézi, hogy teljes-e a készlet, nehogy késõbb derüljön ki, hogy hiányos és akkor kelljen ugrálni a hiányzó darab után. Jól is tette, mert az egyik király hiányzik! -Pff, a fenébe. Hova tûnhetett? *Puffog egy kört, majd megint beleveti magát a szekrénybe, hátha megtalálja.
|
|
Gushiken Fujin
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (12 Pont)
Posts: 388
|
Post by Gushiken Fujin on Aug 8, 2012 23:09:07 GMT 1
*Már odaért az ajtóhoz, amikor egy hang szólt ki, hogy megvan a tábla. A hang tulajdonosa természetesen Akio volt. Így hát megállt a szóba elõtt a fiú, és megvárta, hogy kilépjen kedvese. - Szerintem a tornácon jobb lesz, nincs is olyan nagy meleg odakint. * Kedvese még gyorsan átnézte, hogy nem-e hiányos a készlet. Úgy tûnik valami hiányzik, ennek megfelelõen azonnal visszafordult, hogy ismét a szekrénybe vethesse magát, az elveszett bábut keresve. - Segítsek? Vagy menjek addig ki, és pakoljam fel a bábukat a táblára?
|
|