Post by Hiroshi Senshi on May 3, 2008 20:15:10 GMT 1
Akadémiai korszak
Senshi 8 éves korában került be az akadémiára a 4 év alatt nem sok zűrt csinált. Néha elmenekült a gyakorlati órákról, de ennél nagyobb kihágásai nem voltak. Elérkezett a nagy nap, mint mindenkitől három jutsut kértek tőle is. Az első a
Transzformációs jutsu, a második a Klón jutsu, a harmadik a Testhelyettesítő jutsu volt. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült neki mind a három jutsu, megkapta a fejpántját és ezzel a geninné válás szimbólumát is. Ez után egy nappal ismerkedett meg a csapatával. A sensei-e Koriki, és a két csapattársa Berasu, és Kanoto lett.
Genin korszak
Az első feladatuk egy papír fecni megszerzése volt, a sensei-üknek a fegyvertartójából. Megijesztett minket, mert azt mondta, hogy aki nem tudja, a fecnit elolvasni azt visszaküldi az akadémiára. A vizsga fő oka a csapatmunkára való ráébresztés volt csak a végén jöttek rá erre, de utána megkapták a fecnit. Átmentek a vizsgán és Koriki tanítványai lettek. Beköltözött az akadémia hálókörletének az egyik részébe ezután már ott élt.
A várva várt küldetés
Megkapták az első küldetésüket, amit már régóta vártak. Nem ígérkezett annyira nehéz feladatnak egy banditatábor felszámolás, de azért lettek ott bonyodalmak. Lassan óvatosan megközelítették a tábort és először még csak információt kellett gyűjteniük. Mind a hárman választottak egy állatot, amivel könnyen oda tudnak lopózni. A szavanna féle terület miatt arra jellemző állatokká változtak. Legalább is Berasu és Senshi így gondolkoztak, de Kanoto ostoba választása miatt, ami egy mókus volt lebuktak és harcolniuk kellett. Ők a gyengébb szintű ninjak-kal harcoltak, míg a sensei-ük kettő erősebbel. Mikor végeztek már csak-csak aszthitték, hogy vége a küldetésnek és hazatérnek. Viszont ekkor a távolban megláttak egy kisebb csoportnyi ellenséget, akik egy démon megidézésével próbálkoztak. Gyorsan oda mentek és a sensei minél hamarabb meg akarta őket ölni, hogy ne sikerülhessen az idézés. Nem sikerült nekik a ninjak meghaltak, de véghezvitték a tervüket. Egy hatalmas homok démon jött elő, amivel a sensei próbálta felvenni a harcot. Végül a démon elmenekült és így már végre haza térhettek. A sensei-nek még épphogy maradt egy sárkány megidézésére való chakrája, ami haza vitte őket.
Az unalmas küldetés
A második küldetésük elég sok kutyának az elfogása volt. Ismertetőjelük egy csengő volt, ami a nyakukba lógott. Minden helyet végig kellett járniuk, míg megtalálták az összes kutyát. Keresték őket az utcán, az erdőben majd megnézték a fürdőt is. Amikor oda értek egy csapat lány futott ki az ő örömükre szinte csak törölközőt magukra terítve. Itt is volt egy kutya, de ez más volt, mint a többi ez sokkal erősebb volt. Csak egy kombinált támadással sikerült elkapniuk. A feladatot elvégezték és hazamentek kipihenni a fáradalmakat.
Első jutsuk megtanulása
Ezek után elment tanulni a sensei-el. Az első dolog, amit megtanult az a vízen járás volt. A tanulás közben elég sokszor beleesett a vízbe, de harmadik próbálkozásra már sikerült neki. A tanulást befejezve már jobban tudta a chakráját irányítani ezért tanítottak neki egy jutsut. Ez volt a Vízklón jutsu gyűjtötte a chakráját erősen koncentrált, de nem nagyon ment neki. Ötödik próbálkozásra sikerült végre létrehoznia három darabot. Egy újabb fárasztó nap végével tért vissza a hálókörletbe. Egyik nap gyakorlás közbe jött Koriki sensei és felajánlotta, hogy megtanítja a neki a vízbörtön jutsut. Ezt elfogadta és bele is kezdtek a tanulás. Ez még nagyobb koncentrációt igényelt, mint eddig bármi is. Koncentrált majd egy kisebb víztömeget megemelve kör alakúvá formálta a vizet. Sikeresen végrehajtotta a második próbálkozásra majd vége lett egy újabb unalmas napnak.
Az ismeretlen ellenfél
Egy ideig ezután nem volt semmi érdekes, közeledett a chuunin vizsga napja. Senshi minden nap töltött egy kis időt a kiképzőpályán, így készült a megmérettetésre. Egyik nap, amikor a közeli tisztásnál gyakorolta a vízen járást, egy gyerek jelent meg. Volt neki egy megbízója, aki fizetett neki azért, hogy elverje Senshi-t. A gyereknek volt Sharingan-ja és ezzel a képességével, jóval nagyobb volt az erőfölénye. Minden jutsu-t megpróbált rajta alkalmazni, de nem sikerült az ellenfelét semlegesíteni. A támadója egészen az Amaterasu fokozatig tudta használni a KG-ját, de csak a látás javítására tudta használni. Senshi-t jól elverte majd elugrált a fák tetején.
Egy kis ijedelem a mindennapok homályában.
A vizsga előtt egy pár nappal még megtanította nekik a sensei-ük a megidéző jutsu-t. Ehhez a jutsu-hoz vérszerződést kellett kötniük egy állattal, ami a sárkány lett. Egy jó pár órába telt nekik, míg legalább egy kis sárkányt tudtak idézni. Ezt elég sokszor csinálták meg egymás után mire egy hatalmas sárkány jelent meg. Már kezdték azt hinni, hogy a sárkány széttépi őket, de nem így lett. Nagyon mérges volt és mondta, hogyha sokáig idézgetnek meg még kis sárkányokat széttépi őket.
A chuunin vizsga
Végre elérkezett a vizsga időpontja a chuunin vizsga az első feladata egy írásbeli vizsga volt. De nem is igazán a tudást, hanem merészséget vizsgálták. Mivel aki ott maradt a vizsga végén lévő gyorskérdésekig az átment. Következett a vizsga második része ebben kaptak egy mennyei tekercset, és meg kellett szerezniük egy ellenséges csapattól a párját, a föld tekercset. Bementek a választott kapujukon és már rögtön megálltak tanácskozni. Kitaláltak egy jelszót, hogy ha elkeverednek, tudják, hogy a társuk az vagy csak egy ellenség. Alig kezdődött el máris egy alak futott el a gondosan kihelyezett csapdáik között. Túl veszélyesnek találták ezért nem mentek utána. Három nagyon erős ninja-val kellett megharcolniuk, a küzdelemben társuk Kanoto oda is veszett. Sikerült nyerniük így a föld tekercs is náluk volt már. A két tekercsel elindultak a toronyba ott kinyitották, mire egy chuunin mellényes alak jelent meg. Elvégezték a második részét is, de csak Senshi-nek sikerült a chuunin-ná válás. Ezután őt és még 4 embert a Hokage az irodájába hivatott majd egy küldetést szabott ki. Meg kell keresniük a vizsga alatt a faluból elment ninja-kat és visszahozni őket. Bárkit beválaszthatott a csapatba ezért elment és próbált alkalmas genin-eket találni. Nem sikerült még aznap tagokat találni, ezért a hálókörletbe ment aludni. Fent meglepetésként apja várta, aki azzal a szándékkal jött, hogy megosszon egy pár hírt. Elmondta, hogy a régi házukból elköltöznek egy másik, szebb házba. Majd azt is elmesélte, hogy a családjuknak van egy KG-ja a Byakugan és csak azért most mondta el, mert most tartotta rá elég érettnek Senshi-t.
Nyári kaland megérkezés és utazás a hajón.
Senshi mint mindig is időben megérkezik a hajóra, ami elviszi őket a szigetre. Amint felment keresett magának egy szobát ott lepakolt és rögtön a bár-ba ment. Ott megismerkedett az első idegennel a kaland folyamán Joru-val. Csak keveset tudtak beszélgetni, mert féken kellett tartania a barátait, nehogy már rögtön összecsapjanak egymással. Egy kicsit később megismerkedett Asumei-el aki elég ellenszenvesen viselkedett Joru-val és a másik két gyerekkel lent a vízen. A hajó elindult és Senshi kiment a folyosóra ismerkedni a többiekkel. Elég jó barátok lettek Saeko-val és Tenrou-val egy szempillantás alatt. Egy ideig beszélgettek de egy hangot hallottak a hangos bemondóból. Megkérdezte a többieket, hogy nincs e kedvük lejönni a medencébe. Egy páran igent mondtak mire megbeszélték, hogy lent találkoznak. Saeko-nak és Tenrou-nak kölcsönadta a szobát az átöltözésre, majd lent találkoztak a medencénél. Találtak egy hálót kifeszítették a medence közepére és elkezdtek röplabdázni a vízben. Megéheztek ezért elhatározták, hogy felmennek és esznek egy kis rament. Ott fent egy ideig csak ettek mire Tenrou-felment a színpadra és egy zenekari felszerelést szedett elő egy tekercsből. Elkezdték játszani a számokat nem sok időre álltak meg soha. Az egyik szám vége felé megállt a hajó mire Senshi összepakolta a bőröndét és felment a fedélzetre. A fedélzeten találkozott Berasu-val, akivel elindultak lefele a hajóról.
Szigeten történt dolgok
Leszállás után keresgélni kezdett egy házat, ami kiadó volt, mire elérkezett egy házhoz, amit a szülei béreltek ki neki. Beköltözött és meghívta Rin-t és Berasu-t is, hogy lakjon vele. Egy ideig még könyvet olvasott, de utána elment lezuhanyozni és lefeküdni. Másnap reggel felébredés után felkeltette Berasu-t majd elmentek egyet futni. Futás után visszaérve a házhoz lezuhanyozott és elment a plázába. Találkozott ott azokkal az emberekkel, akiket megismert a hajón és ők meginvitálták őt a vidámparkba. Egy ideig beszélgettek mire üljenek fel és elsőre az óriáskerékre gondoltak. Ezután a szellemvasút következett, ami nem annyira tetszett Senshi-nek. Mikor ezzel végeztek Tenrou azt mondta, hogy fel szeretne lépni a színpadon. Beszéltek a rendezővel és az megengedte, hogy fellépjenek. Eljátszottak egy pár számot a közönségnek, ami nagyon tetszett nekik. Egy kis idő múlva szünetet tartottak ezt kihasználva elment a céllövöldébe. Lőtt két állatot, egyet Rin-nek egyet Saeko-nak majd egy utolsó szám lejátszása után elment aludni. Következő nap reggel felkeltette Berasu-t és elmentek edzeni Berasu sikeresen meg tanulta a vízen járást. Senshi meg megkérte, hogy Berasu is tanítson neki egy jutsut. Ez a jutsu az Oltár volt. Alighogy megtanulta máris eljött a nap, amikor visszaindultak a hajóval. Elment összepakolta a cuccait és elment a hajóra és megkereste azt a kabint, amiben idefele utazott. Lefeküdt aludni, míg a hajó el nem indul, gondolta pihen egy kicsit. Mikor elindult megrázkódott a hajó és attól, hogy bevágta a fejét felébredt. Mire kiment már eléggé nagy csetepaté folyt. Segített egy pár ellenséges ninja legyőzésében Joru-nak majd átment inkább Tenrou-nak és Asu-nak segíteni. Joru-ék harcoltak a főnök ninjákkal sikerült győzniük mire a ninjak megmutatták magukat. Aszthitték, hogy támadó szándékkal jöttek a hajóval. Elment inni a bárba ott egy ideig gondolkodott sokféle dologról. A barátai elhívták üvegezni ezért egy kicsit később utánuk ment. Nem nagyon került sorra, de nem is nagyon érdekelte. Megállt a hajó mindenki hirtelen címeket kezdett cserélgetni egymással. Ő is kapott egy pár darabot, de nagyon gyorsan eltűnt a hajóról, és a szülei régi házába ment aludni.