Post by iwashi on Jun 20, 2008 13:30:38 GMT 1
Név: Iwashi Takemoto
Kaszt: Genin
Nem: Fiú
Kor: 14
Felszerelések: 5 Kunai, 5 Shuriken,
Kinézet: 170 cm, 60 kg, hófehér haj, a nyakán vörös sál amit harc
közben az arca elé húz, fekete kesztyű
Előtörténet: Iwashi Február 10-én, egy eléggé enyhe téli napon, született Konohában, a kilencfarkú rókadémon támadása előtt 2 évvel. Apja Daisuke Takemoto jounin, anyja Rika Miyamoto Medical-nin. Apja egy küldetés alatt 20 évesen súlyosan megsérült, és kórházba került, ekkor ismerkedett meg az akkor 18 éves Rikával, akihez felgyógyulása után is visszajárt, majd megkérte a kezét. Pár hónap múlva összeházasodtak, és megszületett Iwashi. Két év múlva a kilencfarkú róka megtámadta a falut és a fiút apai nagyszüleinél hagyták. Csak másnap jött a hír, miszerint mindkét szülőt megölte a róka. Egy pillanatban kihagytak az apa reflexei és a róka épphogy nem ölte meg de már nagyon súlyos volt az állapota, ekkor Rika odasietett hozzá de már nem tudott mit tenni, és eltaposta őket a démon. Ettől fogva Iwashit a nagyapja nevelte, aki 5-től 7 éves koráig edzette az akadémiára. Mivel a fiú nem nagyon felelt meg az öregember által felállított edzéseken, úgy gondolta, hogy az akadémián se lesz jó tanuló. Az osztályában nagyon visszahúzódó lett és alig talált barátokra. Itt inkább az elméletet tudta jól, gyakorlatban kevés önbizalom miatt nem jeleskedett, ezért első Genin vizsgáján, egyik jutsut sem tudta megfelelően teljesíteni. A transzformációnál teljesen deformálódott alakor vett fel, testcserélésnél nem történt semmi, klónjutsunál pedig csak egy hosszú orrú nagy fülű izét idézett meg ami még mozogni sem tudott. Megbukott. Második éét már sokkal komolyabban vette, és amásodik genin vizsgáján több jounin volt jelen, mint szokott.
- Most remélem nem okozol nekem csalódást Iwashi – mondta Iruka mikor kihívta a fiút vizsgázni.
- Igérem most mindent beleadok sensei. - mondta a fiú. Majd tökéletesen végrehajtotta mindhárom jutsut. Most az akadémiai padjában ül és várja, hogy bemutassák neki leendő senseiét.
//Ha lehet ezt az avatart használnám:
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. www.kepfeltoltes.hu//