Post by angomika on May 20, 2008 18:14:43 GMT 1
Név :Angomika Cihidoro
Kaszt : Chuunin
Nem : Férfi/Fiú
Kor : 14
Felszerelés : 5 kunai, 5 shuriken, füstbombák, robano cetlik, 2 Kusari-Kama
Kinézet : Egy 175 centiméter magas, vörös haju, barna szemû fiú. Vörös cucut visel ami egy vörös felsõ és egy vörös rövid nadrág.
Elötörténet :
A kaland kezdete
Egy esõs borongos nap köszöntöte Konohára, de egyben egy új shinobi is. Ugyanis ezen a napon szoletett Amgomika Cihidoro. Egy boldog anya tartotta karjaiban a kis csöpséget a levelek közt rejtözõ falunak korházában és mellete egy boldog apa ált. A kis csöpség szépen növekedet. Látszot rajta egy igazi ninja lesz majd. Apja egy Jounin volt, senseiként dolgozott. Mikor 5 évesen látot két chuunint gyakorolni nagyon megtetszet neki ez a ninjás dolog. El is határozta, hogy õ lesz az egyik legjobb ninja a Tûz országában.
A kis akadémiás
Angomikat 8 évesen adták be az akadémiára. Az elsõ orán a chakrával ismerkedtek, nagyon érdekelte hiszen apjátol tudta ez lesz az ami segiti majd a harcban. Az akadémián sok jó tulajdonságát fedezték fel, ezek közt volt a kitartás, köteleségérzet és segitökészség. Sok barátot szerzet az akadémián, akik szereték. Az akadémián volt egy nagyon kedves lány is az osztálytársai közt. A lányba rögtön beleszeretet. A lányt Ikuninak hivták, egy mosolygos barnahajú kislány volt. Egyik nap be is valota Ikuninak, hogy szereti, de sajnos az érzéseket a lány nem viszonozta. Angomika este elég szomoruan ment haza az akadémiáról. 12 évesen letette a genin vizsgát és megkapta a fejpántját.
A Cihidoro család geninje.
Másnap jött a csapatba való beosztás. Õ egy Kogorasi Nimukatu nevû fiuval és egy Nakami Kanukami nevû lányal került egy csapatba. Nakami orvosi ninja akart lenni, míg Kogorasi nagy erejû shinobi. Senseiük egy kedves 30 éveiben járó hölgy volt, névszerint Ikumaki Nakima. Legtöbbet a rejtözködésel és felderitésel foglalkoztak, de a közelharcot és a távolharcot is fejleszteték. Kogorasi a közelharcban bizonyult jobbnak. Nakami a távolharcban és a meglepetésböl való támadásban. Míg Konumo a közelharcban és megfigyelésben. A senseiük nagyon büszke volt rájuk, hogy ilyen jól együtdolgoznak. Elsõ küldetésük az volt, hogy vigyázanak egy kisfiúra és egy kislányra. Az a nap nagyon fárasztó volt a ifiú genineknek. Legelsõ igazi küldetésük az volt, hogy elvigyenek egy receptet A Konohából a medvék országába. A recept egy gyogyszer receptje volt. Az, hogy milyen gyogyszeré nem fontos. Sok küldetést tejesitetek és már ugy össze szoktak, hogy egy emberként teljesitetek. Eljöt a chuunin vizsga ideje. Sensejük elküldte öket rá és ezután már csak reménykedet, hogy geninjei chuuninok lesznek.
A chuunin vizsga
Amikor bementek az elsõ proba termébe nagy meglepetés fogadta öket. A teremben egy csomó genin volt ott az esõ országból, a medve országból, a szél oszrágból és még egy párból. Az elsõ proba az volt, hogy lekelett írják az összes küldetésük mirõl szolt és néhány jutsut kelet elmagyarázni. A csapat összes tagja nyugot lelkiismeretel ment át a vizsgán. A második rész aból álltt, hogy megkelet szerezenek három tekertset. A három tekerts mindegyike egy erdöben, folyoban vagy hegyben volt elrejtve. A három tekertsen három jutsu volt amit a következõ probára megkelett tanulni. Mindenki kapott egy külön jutsut. Ezt a probát sokan nem tejesiteték mert nem tudtak megszerezni egy vagy több tekercset. Igaz volt olyan is aki megsérült egy ugrás vagy egyéb ilyesmi következményével. A harmadik proba elött már tudtak piheni egy kicsit igaz nem sokat, de ez elég volt arra, hogy mindenki megtanulja a jutsuját. A harmadik probán párharc volt. Angomika elöször egy Ikozazki nevû szél geninel kelett megküzdenije. A szél genin sok jó teknikát tudott, de nem eleget. Konumo tíz fáraszto perc után három kunaial lábontalálta és már nem tudott felálni Ikozazki. A következõ menetbe pedig egy föld geninel kelett megküzdenije akit Adobakinak hivtak. Szerencséréje most is gyözõt. Csapatársai sajnos nem jutotak át ezen a részen pedig nagyon jól képzet geninek voltak. A vizsga végén Konumo megkapta a chuunin rangot.
Egy új chuunin a Konohában
Miután megkapta a chuunin rangot rögtön futott haza, hogy elujságolja szüleinek. Szülei nagyon büszkék voltak, fõleg apja. Ekor fiának adta a két kusari-kámáját amit azota is nagy becsben tart Angomika. Az is kiderült szél beálitotságú. Mivel csapata többi tagja nem jutott át egyedül folytatja utjait. Mosmár csak egy senseit keres aki megtanithatja neki a jobbnál jobb nin és genjutsukat, na és talán egy kevés tajutsut is.
//A helyesirásért bocs, de nagyon rosszul álok vele mindenkép fejlödni akarok, már fejlödtem egy keveset FRPG segitségével.//