Akarui Yoru
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
18 ?ves genin, a pacifista TANK!
Posts: 410
|
Erdő
Dec 16, 2012 13:39:30 GMT 1
Post by Akarui Yoru on Dec 16, 2012 13:39:30 GMT 1
/ Saki-Zaku és a Én, no meg aki még csatlakozni szeretne/
*Yoru reggel óta pörgött otthon, takarít pakolászik, bevásárlólistát ellenőriz. ~ 3 hónapig voltam távol és istenem mennyi feladat halmozódott fel. *Gondolja miközben kissé szuszogva néz végig a lakáson. Elégedett mosoly ül ki arcára és mint aki jól végezte dolgát megy felfrissíteni magát. A nap további részében a faluban kóricált, bevásárolt. Öltözéke a faluban már megszokott vastag köpönyeg de most csak a "hűvös" idő miatt volt rajta, még csak fegyvereket sem vett magához. A bevásárlás némiképp unalmasan telt, a szokott kisboltok és árusok némelyike megjegyezte ugyan, hogy régen látták a fiatal férfit, de ez csupán csak a szokásos tiszteletkörök futása volt, érdemi társalgás nem történt. Pár óra pihenés után már tényleg nem tudott mit kezdeni magával Yoru így összeszedelőzködött és neki indult a "nagyvilágnak". ~ Nem hiszem el, otthon minden nap reggeltől estig volt mit csinálni, most itthon meg unatkozom.. *A gondolati képzavaron elmosolyodik.... ~ Otthon? Itthon? Hana-chan vajon merre jár, nem jelentkezett mióta kerestem. *A majdnem egyenes utat mely a faluból kifelé vezetett volna, megszakította és Hana lakása felé vette az irányt a fiú. Fájón tekintett az ablakokra melyek mögött nem látott mozgást, majd egy nagy sóhaj után tovább is indult. Furcsán energikusnak érezte magát léptei könnyűek voltak a séta illetve a kocogás tempója is gyorsabb volt mint az elmúlt időben homokrejtekben. ~He he az otthoni edzések úgy látszik segítettek kicsit erősödni, ráadásul itt a hűvösebb levegő nem is fáraszt ki annyira. *Léptei gyorsulnak, a séta kocogássá, a kocogás futássá, a futás örömteli rohanássá fejlődik. Mint egy kisgyerek aki a füves lejtőn rohan lefelé szalad ki a faluból az erdőbe és ott lendületét nem vesztve ér a kis tisztáshoz, ahol már oly sok jó emléke villanásokként ugrik elő mint megannyi apró molnárka a víz felszínén. ~Hát itt, újra itt. *Fejéről a kapucnit hátravet, szőke haja csillog a napfényben mosolyogva néz körül sétál el a sensei által kettéhasított sziklához, simítja végig felszínét, majd a víz partra sétál és arcát megmossa a tó hűs vizében. Léptek zavarják meg háta mögött neszel a csalitos, mielőtt megfordul már meg is szólal az alak.....
|
|
Ichiga Zakuro
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
Posts: 296
|
Erdő
Dec 16, 2012 16:04:37 GMT 1
Post by Ichiga Zakuro on Dec 16, 2012 16:04:37 GMT 1
*Erdő, erdő, kerek...vagy a fene tudja milyen alakú erdő. Nincs is jobb hely a felesleges energiák levezetéséhez. Zaku esetébe mindenesetre igaznak vélhető. Ő és hűséges kutyája, Tachi most fel alá ugrándoztak a fák között, amikor észrevették, hogy valaki, mint az őrült fut át az erdőn. ~En meg ki lehet? Olyan ismerős. Talán egy kém...nem az nem lehet. Őt már láttam valahol. *Leginkább régi csapattársára emlékeztette, aki már bő három hónapja utazott haza. Óvatosan követte a fickót. Mikor már eléggé közel volt hozzá, sikerült azonosítania, amit Tachi penge orra is igazolt. ~Yoru! Na megálj csak, hogy nem üdvözöltél! *Létrehozott egy klnót, és nekiment Yorunak. Elől ment a klón, Zakujóval mögötte. Az illúziója, miután elérte Yorut, könnyedén átrepült rajta és megállt a földön. Zaku ekkor helyet cserélt vele, így eléggé közel került rég nem látott barátjához. - Szia Yoru! Téged se lehetett látni egy ideje! Tudod, milyen unalmas volt egyedül járni a küldetésekre? *Kezet nyújtott neki. Arcán látszódott, örül, hogy végre viszontláthatta régi csapattársát.
|
|
Yuube Sakime
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (7 Pont)
Posts: 65
|
Erdő
Dec 16, 2012 17:45:29 GMT 1
Post by Yuube Sakime on Dec 16, 2012 17:45:29 GMT 1
/ Bocsánatot kérek, kicsit tovább húzódott a dolog / * Kellemes reggel köszöntötte Konoha lakóit, szinte kiabált azért hogy az ember kitegye a lábát az utcára, és ne csak otthon kóvályogjon. Hayiko hiánya óta, nem nagyon vett részt semmilyen küldetésen, Kaito sensei teljesen maga alatt volt, így vélhetőleg otthon hódolt az alkohol tüzes szeretetének, mellyel tovább rombolja most sem éppen jó állapotát. Ellenben Sakime! Sakime kérem otthonának könyvtárában ült, olvasgatva a köteteket, melyeket a terebélyes polcokról szedett le. Küldetések híján, napjai egyik felét azzal töltötte hogy olvas, míg a másikkal tovább gyakorolta a célba-dobást, illetve néha-néha becsempészett egy kis harcművészetet is. Rájött, hogy ha minden cérna szakad, nem elég egy kártya a szoknya alá, jobb ha az ember elrejt még egyet a ruhaujjába... A műveletlen nemes, olyan mint a koronás szamár, tartja a mondás, de a koronás szamárnál, már csak a gyenge koronás szamár a rosszabb. Frissen szerzett motivációja, erősen a célra terelte, így az eltöltött idő alatt sok hasznos információt betöltött agyába, már csak azért is hogy tudjon villogni vele. A harcművészettel, és dobással is hasonló hóbortnak élt, de azok annyira nem mutatkoznak meg, relatívan békeszerető fajtájának köszönhetően. A nap, kellemesen kacsintott be az ablakon, megzavarva a könyvtárba zárkózott lányt, aki immáron legalább két hónapja nem tette ki a lábát az épületből. Elég nagy a ház, van egy edzésre áldozott terem is, a fegyverdobálás meg kényelmes hobbi. Az ember az ebédlőből is gyakorolhatja, hiszen egy kanált is el lehet dobni. A jó késdobáló kezében bármi fegyver lehet, csak ismerni kell az aerodinamikáját, éppen ezért Sakime nem korlátozza be magát a hétköznapi tárgyak közé. Fegyver tárjában megfordul a villa, a levélbontókés, és meglepő módon még a kavics is, sok más dolog mellett. Persze ezek röpte, sokban más mint a shurikeneké, vagy senbonoké, de tagadhatatlanul jól használhatóak, ha tudja az ember mit akar. * ~Szépen süt a nap. Elég régen voltam már a friss levegőn. - Talán nem árthat egy kis séta az erdőben. Takeshi, kérem készítsen elő egy váltásnyi ruhát nekem. Nem kívánkozom hálóingben kitenni a lában. * A kezében lévő tollat megpörgette, majd belehajította a könyvtárban elhelyezett céltáblába. Nem volt túlzottan szép dobás, a tollakkal elég nehéz célozni, de legalább eltalálta a táblát, és pillanatra bele is állt, bár a következőre kipottyant. Az olvasószemüveget letette az asztalra, majd egy pillanattal később már a kúria lépcsőjét mászta, kikacsintva oldalra az tükörbe. - Elég nyúzott az orcám... Nem túlzottan hölgyhöz illő. * Egy sóhajjal visszatért a lépcsőzéshez, majd úgy fél óra múlva készen állt az induláshoz. Elég egyszerűen öltözködött fel, mondhatni tökéletesen egy sétához... Már úgy Saki Stílusban. ( Bal alsó kép, csak a skót minta helyett fekete, és a masni fehér. www.safestchina.com/products_image/sell-all-anime-cosplay-and-custom-146781.jpg )A séta iránya, nem volt túlzottan kérdéses, a birtokuk az erdő közepén van, és nem is olyan messze innen, van egy kellemes kis tisztás, ahova gyerekként szívesen eljárt, hogy riogassa a komornyikot hiányával. A terület, már nem a birtokhoz tartozott, így nem feltétlenül biztonságos hely, de Sakime szemei előtt mindig biztos helyként jelent meg, ahol nem történhet semmi rossz. Az út maximum negyed óra lehetett, de ennek minden perce órának tűnt a lány szemében. Az erdő sokoldalúsága meglepően sokkolta a zárt terek után. A természet mindig meglepi az embereket ha egy ideig nem látogatják. Végül, megérkezett a helyre, és valamilyen közjáték szemtanúja lehetett két ismerős alak között, akiket bár úgy rémlik látásból ismer, lehet a nevüket nem tudja. A melákot, nehéz elkeverni valakivel, de a kisebb srác is mintha rémlene neki. * ~ Ichigo? Ichaga? Hmmm.* Pár pillanatig szemöldökét megemelve figyeli a közjátékot, majd sóhajtva tekint körbe, és fejhangon motyog valamit orra alá. * - Oh, minő kellemetlenség... Ha emberekkel akartam volna érintkezni, felmegyek valahova Konohába, példának okáért Akiohoz. Most mihez kezdjek?
|
|
Asobi Tsuno
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 8
|
Erdő
Dec 22, 2012 16:41:54 GMT 1
Post by Asobi Tsuno on Dec 22, 2012 16:41:54 GMT 1
* Szépen kelt fel a nap, és természetesen az idő is egészen kellemes, így oka nincs panaszkodni a lánynak... Már ha panaszkodna, mert egyébként is éppen mély, alkoholos álomba merülve lebeg a sötétségben, várva az ébredést, vagy éppen a további szunnyadást. Ha Oni vagy, a nappalod az ivás, az éjjeled pedig a keményebb ivás, időnként délután, és ebédkor is beiktatva egy kis ivással, amit a végén ha megszomjazol, ugye ivással oldasz meg. Tsuno büszke oni, szó se róla, nem hozna szégyent a családjára, hiszen szereti amit csinál, és miért is ne tenne valami olyasmi ami a szokásnak megfelel, és szereti is? A kérdés becsapós, hiszen egyébként is csinálja. - Szaké... Nem íröm el... * Nyöszörög fel Tantaluszi álmainak eredményeként. De rossz is lehet, ha hirtelen szaké kezd el nőni a fák ágain, és mikor leányunk utána akarna nyúlni, a gonosz fák egyszerűen megtagadják a kérést és nem adnak az isteni mannából. Bárhogyan is próbálkozik a szegény oni, csak nem adják magukat. Pedig oly szomjas, azok az önző fák pedig megtartják maguknak az italt. - 'nyád keservít... * Egyre komolyabb, és komolyabb erőfeszítésekkel próbálkozik megszerezni a piát, de nem megy ez sehogy... Egészen addig, amíg el kezd benne lángolni a részeges tűz, mely oly élénken, és erősen lobban föl, hogy egyszerűn álmában lekapja a Kanabot a hátáról, elkezdi lóbálni, egészen addig amíg el nem találja a faágat amin éppen szundít... Nagy reccsenés, majd még nagyobb zuhanás, ráadásul igen szerencsétlenül, egyenesen Yoru fejét eltrafálva a kanaboval, meg a szarvával is. A férfi ettől természetesen kidől egy pár körre, nincs ebben se szégyen, se furcsaság. Egy 10 Kilós kanabo ha fejbe talál, még szép hogy kiüt... Egy jóval nagyobb oni szarvváról nem is beszélve, aki minimum 20-30 kiló lehet... Még jó, hogy a Fegyver pecséttel van ellátva, és nem érzi nehéznek! Placcs, közben a lány belezuhan a vízbe, pár pillanatig iszik belőle mintha szaké lenne, de nem tart sokáig a felismerés... Ez bizony itt víz, "halálos méreg" az iszákosok számára. Sértődötten kimászik, majd kezével kikapaszkodik a szélére, és körbetekint. - Ez nem szaké... Mi a mízesmázos bedes csuda! Há' hun vagyok?! Há' ki vagyok?! Hé téged ismerlek! * Mutat egy pillanatra Zakura * - Há és hun van a szaké... De Mennyit ihattam he... Ja várjunk, Tsuno vagyok, és sokat. De hol vagyok? Az a puncsos meg ki?! * Emeli kezét a puncsos( puccos) Sakime irányába, majd a kanabot kiteszi a vízből, és rápillant a bika méretű Yorura. - A rízfán föttyentő baglyos mindenit, melyik ütötte le azt a bestet?
|
|
Ichiga Zakuro
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
Posts: 296
|
Erdő
Dec 22, 2012 21:25:56 GMT 1
Post by Ichiga Zakuro on Dec 22, 2012 21:25:56 GMT 1
*Rég nem látott ismerőse, Tsuno bukkan fel hirtelenjében, amikor Zaku már kezdte azt hinni, lehet egy két nyugodt perce rég nem látott barátjával, akit most szerencsésen kiütöttek. - Ejnye, kit látnak szemeim! Tsuno! De régen nem láttalak! Aztán mesélj, mi van veled mostanában? *A kérdés természetesen költői, már a lány kinézetéből is rá tudott jönni, mivel tölti az idejét. - Na gyere, segítsük fel. Ő itt egyébként Yoru. Ne aggódj, az akkora kaliberű ninjáknak, mint ő ez meg se kottyan. Csak elszunyókálhatott egy kicsit. *Hangjában enyhe kuncogás hallatszódott. Tachi ekkor hirtelen odadörgölődzött gazdájához, és halkan morogni kezdett. ~Valaki figyel minket. *Gyorsan meg is nyugodott, ugyanis kiderült, hogy egy mögöttük álló lány bámulja őket. Zakunak szilárd meggyőződése, hogy már látta valahol, de nem nagyon ugrott be, ki is ő valójában. Nem sok ideje volt megszemlélni őt, nehogy rájöjjön, hogy észrevette. Ehelyett hallkan odaszólt Tacsinak. - Lopózz mögé. Lassan. *A derék eb hűségesen végrehajtotta a parancsot, így remélhetőleg egy méterrel Saki háta mögé tudott osonni. - Mindjárt visszajövök. Kawarimi no jutsu! *Magával a kutyával cserélt helyet. Aki jobban ismerte Zakut, már megszokhatta tőle, hogy ilyeneket csinál. Szerette a látványos, és bonyolult bravúrokat. Most ott állt a lány mögött egy méterrel. Igyekezett elővenni a legudvariasabb énét. - Szia! Mit keres egy ifjú hölgy egyedül, egy ilyen félreeső helyen, mint Konoha kifürkészhetetlen erdősségei. *Várt egy kicsit, amíg megnyugszik és egyáltalán rájön, mi történt körülötte, már ha erre egyáltalán szükség van. - Egyébként, a nevem Ichiga Zauro. Mond csak, nem találkoztunk már valahol? *Ezután integetett egyet, jelezve Tsunonak, hogy jöjjön ide, vagy hogy odamennek, ez csupán attól függ, hogy Sakinak melyik variáció tetszik jobban. Ej, nagy lovag ez a Zaku!
|
|
Yuube Sakime
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (7 Pont)
Posts: 65
|
Erdő
Dec 23, 2012 23:51:30 GMT 1
Post by Yuube Sakime on Dec 23, 2012 23:51:30 GMT 1
/ Gyors lesz, és rövid /
* Kicsit furcsállva nézi a bizarr történéseket a három fiatal mögött, majd megrázza a fejét, mintha valamilyen bizarr drámát kéne néznie, ahol olcsó szereplő adják elő olcsón a különböző bugyuta fordulatokat. Most éppen a fáról leesős kliché nyert teret magának, azelőtt pedig a két régi barát találkozása. ~ Esküszöm, a Tvben jobbat adnak! * Pár pillanat, és Zaku valahogy tőrbe szándékozza csalni. Hallása élesebb mint a sólyomé, és szeme jobb mint a bagolyé... Vagy fordítva. A kutyát azonnal érzékeli, de egyenlőre nem irányít semmilyen atrocitást irányába. - Jajj de jó. Elsőnek egy koszos korcs, most meg a még koszosabb gazdája. Ha meg akarsz erőszakolni, sajnos jeleznem kell hogy nem tudsz. * Kezét széttárja, tényleg nem érzi veszélyeztetve magát a fiútól, a furcsa kislánytól meg még kevésbé sem. - Nem hiszem. Látásból talán ismerlek, de nem vegyülök az alja néppel, hiszen Yuube Sakime vagyok, a Yuube dinasztia legfiatalabb nádszála. Konoha legszebb, leggazdagabb, és nem elhanyagolhatóan legerősebb ninjája is. Sajnos, most autogrammot nem osztok. Segíthetek valamiban? * Pár pillanatig Tsunora tekint, majd felsóhajt. - Milyen otromba.
|
|
Asobi Tsuno
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 8
|
Erdő
Dec 25, 2012 11:09:55 GMT 1
Post by Asobi Tsuno on Dec 25, 2012 11:09:55 GMT 1
- Mi lönne? Felébrödök itt a semmi közepén, oszt még szaké sincs. Beztos valami setét megái során kerültem ittenre. Várjáá * Közben látványosan nem érdekli Yoru, inkább a táskájában nyúlkál hogy megtalálja -e a lopótököt... Amit, nos sikeresen meglel, és mégis van isten, hsizen tele van szakéval! * - Há' ez közel volt, le kő mosnom a víz izét. Még a végén megszokom! * Mint kisbaba anyja kebeléből, úgy issza ki a szakét a... (lopó)tökéből. - He lyányok segítségét kéred ahhoz hogy felsegítsed a bikát? No uccu! * Odalép a férfiúhoz, majd egy gyors erőlködés után valahogy fel is kapja Yorut, akit odavonszol Zaku segítségével a fához, hogy legalább ne dőljön el. - Hát, itt verjen meg a zisten ha tudom ennek mi lösz a sorsa... Szerintem ez meghót, de ha bízol benne, há' legyen. * Megvonja a vállát, az ilyesmi balesetek hétköznaposak az Onik körében. Nincs semmi meglepetés a lánynak ebben. Ami inkább meglepi az Sakime, de mivel most lépnem kell nem részletezek semmit. - Atta mindenit, milyen puncsos teremtés...
|
|
Ichiga Zakuro
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
Posts: 296
|
Erdő
Dec 28, 2012 15:52:14 GMT 1
Post by Ichiga Zakuro on Dec 28, 2012 15:52:14 GMT 1
- Ejnye lányok, ne marakodjatok! *A feszültség sosem jó, pláne akkor nem, ha még viszonylag új a társaság. Erre Saki és Tsuno máris mindenféle negatívumot vág a másik fejéhez. Zaku sajna nem nagyon konyított a feszültség elsimításához, és Tsunot ismerve nem nagyon remélte, hogy lehiggad arra, amit Saki a fejéhez vágott. ~Húhú, ebből bunyó lesz! *Kicsit izgatott lett. Mindig izgatott lesz, ha harcról van szó. Mindenesetre próbálta fogyelmen kívül hagyni a zavaró körülményeket, és megpróbált egy barátiasabb légteret létrehozni. - Saki, ő egyébként itt Tsuno, a nagydarab srác pedig Yoru. Tsuno, ő itt Saki.
|
|
Akarui Yoru
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
18 ?ves genin, a pacifista TANK!
Posts: 410
|
Erdő
Dec 30, 2012 18:09:19 GMT 1
Post by Akarui Yoru on Dec 30, 2012 18:09:19 GMT 1
* Yoru nem kicsi fejfájás mellett próbálja kinyitni szemeit. Tekintete zavaros szeme előtt először egy számára ismeretlen lány áll neki háttal, tartása hanyag, szinte csak tántorog, fején fellelhető pár dudor. ~ Nah mi a fene ez, hol... hogy kerültem a földre ... leütöttek? *A gondolat megfogalmazódása után egyből kezével Hikariért nyúl, de megnyugodva érzi, hogy társa a helyén van. A fejfájás nem múlik de a látása tisztul, felfedezi Zakut aki az ismeretlen lány és egy 3. ember társaságában áll. A lányok mintha veszekedtek volna, bár Yoru ezt nem igazán tudta követni. Kótyagosan, tántorogva kezd felállni, a fának támaszkodva melyhez nem is tudja hogy került. Szemei ködösek, körbenéz és látja a földön a hogy testét a fához vonszolták. -Za.. Zanuk.. mi történt? * Kérdi miközben nehéz léptekkel fejét fogva tart a neki háttal álló szintén meg meg dőlő lány felé.
|
|