Uchiha Shiu
Játékos Karkater
Levelek K?zt Rejtőző Falu Genin Szint. 1. (6 Pont) Kekkei Genkai - Sharingan
Posts: 55
|
Post by Uchiha Shiu on Nov 2, 2012 12:58:27 GMT 1
~Egy nagy séta, ezért kellett ennyi ember nem értem. Magas szintű küldetés de majd meglátjuk de azért meghalni sincs kedvem. *Minden olyan csendes mintha valami nem lenne rendben. Ezért Shiu kicsit jobban figyelt mindenre. Shiu egy kicsit paranoiás ezért mindig hegyezi a fülét minden zajra. A vezető megmondja, hogy mindjárt ott vagyunk a régész falujánál akkor Shiu még kedvetlenebb lett. Csak annyi volt a dolga, hogy cipelje a sáját- és a régész táskáját. ~Hogy vágnák le a vezető kezét lábat a semmiért kellett vele tölteni ezt az időt. A csapat megérkezett egy meredek saras tengerpartra amelyet Shiu nagyon kedvelt. Majd nem telt el sok idő amíg a régész meg akarta vizsgálni a saras partot közelebbről ebből kifolyólag tett egy nagy csúszást az első hárommal együtt, de még engem is meghívott de én lemondtam. És csak fentről figyeltem. Az volt a legnehezebb, hogy ne nevessek de ahogy a vezető elkapta a régészt azon nem bírtam nem nevetni. De a vezető azt is mondta, hogy legyünk óvatosak. Nekem a megszeppent régész nagyon szimpatikusabb volt mint a nem megszeppent. Az út továbbra is békésen telik szóval eléggé semmilyen ez a küldetés. Shiu már csak abban reménykedik, hogy lesz tábortűz körüli sütögetés vagy valami harc.
|
|
Takayuki Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 70
|
Post by Takayuki Akio on Nov 2, 2012 21:39:32 GMT 1
- Örülök a találkozásnak! Én Takayuki Akio vagyok. Nem gondoltam volna,hogy összefutok egy másik Akioval. Véletlenül nem a hokage rokona vagy? A Sarutobiról egyből ő jutna eszembe. * Akio olyan jól elbeszélgetett a mellette haladókkal, hogy észre sem vette amikor elállt az eső. Amég pár embert nyomasztott a túl nagy csend, addig Akio kicsit megnyugodott és ezzel együtt ő is elcsendesedett. Az idő továbbra is esőre állt, a szürke, szinte már fekete felhők látszólag mindjárt a fejükre szakadnak, de amég nem esik addig mindenki száraz marad. Kis séta után a vezető maga köré hívott mindenkit és elmondta mi a napi uticél és, hogy amég azt el nem érik addig szorosabbra kell venniük az alakzatot. ~ Valami nem stimmel. Ilyen nyugodt idő van, de még is megerősítik az alakzatot? Valamit észre vehetett a sensei? * Kis séta után egy eső áztatta, saras, meredek szakaszhoz értek. Mindenki megpróbált óvatosan nekiindulni, de régész barátjuk nem volt túl ügyes és megcsúszott. Az előttük haladó három embert is elsodorta. A chunin előbb a régészt kapta el és állította meg a csúszásban, majd azokat akik nem tudtak máguktól megállni. Akio kicsit felkacagott azon ahogy a régészt megállította a vezetőjük és ettől kicsit egyensúját vesztette, de gyorsan, jó méllyen a sárba szúrta a Hóhér Pengét és így nem zúgott le a lejtőn. A továbiakban lefelé menet a kardját, mint séta pálcát használta. Ennek köszönhetően nem is csúszott meg és biztonságban le is jutott a lejtőn. Lent megint egy jót kuncogott a régészen mivel Akioval ellentétben ő tetőtől talpig sáros volt. ~ Ez a szakasz már veszéllyesebb volt. De ez még mindig nem indok arra, hogy szorosabb alakzatban haladjunk. Ez azt jelentheti, hogy valami veszély leselkedik még ránk amire fel kell készülnünk. * Megint egy simább szakasz következett ami egy ninjának nem okoz gondot, de a régészünknek nagy odafigyelés kellett, hogy ne törje össze magát. Akio vissza tette a hátára a már 5 centi sarat magára ragasztó Hóhér Pengét mivel nem kellett már segítség neki a haladáshoz. ~ Majd letisztítom ha legközelebb megállunk, úgy sem csorbul ki soha a pengéje. * Kicsit elmosolyodott ezen a gondolatán mivel rajta kívül senkinek sincs olyan kardja amit sosem kell élezni. Már nagyon unatkozott, hogy nem történik semmi, ezért újra beszédbe elegyedett a mellette haladókkal. A beszélgetés közben azért nyitva tartotta a szemét, mivel még nyugtalan volt attól, hogy szorosra vették az alakzatot.
|
|
Kurorai Yasuhiko
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Akad?miai tanul? Szint: 1. (11 Pont)
Posts: 430
|
Post by Kurorai Yasuhiko on Nov 4, 2012 1:12:39 GMT 1
* Az út lassan fogy lábuk alatt, de a csend állandó kísérőtársukként mindig ott lohol fülük mellett. Nem jó érzés az amikor látszólag minden rendben van, de a sz@r bármelyik pillanatban belerepülhet a ventilátorba. Valószínűleg maga a helyzet gyanakvással töltené el a legtöbb Ninját, de nem Yasut. Óh nem. Yasu kihasználja zseniális képességét arra hogy rossz pillanatban legyen rossz szellemitásban, és azzal foglalkozzon hogy hány fát tud megszámolni az út során. Persze, ennek is hamar vége, mert a vezető magához hívja a csoport többi tagjával. ~ Van amikor az ember úgy unatkozik, hogy képes elszámolni 5862-ig, és minden egyes számot élvez benne. - 10 méter... Hmmm... Bánom is én. ~ 10 Méter nagyon kicsi távolság. Eszméletlenül gyorsan ott tud teremni bármelyikőnk elé. Miért kell ilyen kicsi távolságot tartani? Talán ellenséget érez. Valami ilyesmi érzés volt bennem is az út során, de néha jobb nem figyelni a jelekre. Ha az ember túl sokat koncentrál arra, hogy észleljen valamit, inkább csak megijed ha meg is történik amitől félt. Figyelj oda, legyél kész, de ne foglalkozz a támadás lehetőségével. *Szeret szájalni, de ettől függetlenül helyben marad, és megtartja a távolságot amit parancsoltak neki. A szájalás, és a szabályszegés messze nem ugyanaz. Szájalni jó dolog, szabályt szegni csak akkor szegjen az ember ha az elveinek vall ellent a feladat. Jöhet a monoton menetelés, a fák számolását valamiért megunta a férfiú, így most inkább azzal foglalja el magát hogyan képes úgy lépkedni, hogy minél több sarat verjen, de ne magára. Éppen a megfelelő technika használatát próbálgatja, amikor mint derült égből villámcsapás éri az atrocitás egy Daisetsu formájában. Természetesen rettenetes meglepetésként éri a dolog, így előrebukdácsol, és csak gyors reakciójának köszönhető hogy nem landol pofával a sárba, hanem előtte képes kezével ellökni magát a nem túl szilárd talajtól. A mozdulatsor végén valahogy ismét lábra kerül. Innen már csak egy gyors bokkenrántás kell, és a sárba mélyen beledöfve valahogy sikerül teljesen megállítania magát az egyébként roppant muris csúszkában. Vállát leporolja mintha lisztbe esett volna, fegyverével legyint egyet hogy leszedje róla a mocskot, majd visszatér a helyére, avagy Gosu és Shiki társaságába. ~ Elég gyors, de szerintem nem emiatt akarja tartani a távolságot. Egymást megállítani, még a leginkompetensebb ninják is képesek. * Kicsit eloldalaz Shiki mellé, majd kezével rátámaszkodik annak vállára, száját elfordítva Gosutól, majd egészen halkan megszólal. - Te, nem tetszik ez nekem egy kicsit sem! 10 méteres körzetben egy pillanat tört rész alatt lehet mozogni. Nem hinném hogy csak azért tömörített ennyire össze minket hogy elkaphassa az elcsúszó alakokat. Akárhogyan is, vigyázz magadra Shichan. * A srácra vigyorog, majd visszalép helyére, és tovább folytatja a " verjük fel a vizet minél jobban" játékot, miközben keze önkénytelenül is a hakamájába tűrt bokkenje felé vándorolgat. / Zaku, a puhításodra egyenlőre nem figyeltem, mert úgy is elzakóztam valamennyire /
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Nov 6, 2012 20:05:08 GMT 1
-Én is örülök! Nos, én sem gondoltam volna. Ráadásul azt hogy fiú lesz az illető. De vannak ilyen érdekes véletlenek. *Felkuncog.* Ami azt illeti, jó a sejtésed. Az unokája vagyok, bár nem szeretem hangoztatni. *Mondja tarkóját vakargatva, egészen zavart mosollyal egyetemben. Még sokáig beszélgetnek így, persze figyelme nem lankad…többnyire. Semmi sem történik órákon át, sem nesz, sem állat, sem…semmi. Elég furcsa ez. De nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, folytatja tovább a diskurzust. Vezetőjük egy idő után megállítja őket, maga köré hívja a társaságot és elmondja aznapi úticéljukat, és hogy 10 méternél távolabb senki sem lehet. Nem sokása a parancsokon komplikálni, úgyhogy egy bólintással nyugtázza a dolgot, és a többiekkel együtt halad tovább. Nemsokára egy meredek és csúszósan sáros útra érnek, nincs más választása, mint oldalazva óvatosan szánkázni, mint télen a kisgyerek a megfagyott pocsolyán. Az eseménytelen séta már nem marad többet az. A régészük eléggé csetlett-botlott eddig is, és ennek következménye egy szánkózás a sárrétegen. A lány nem lenne a helyében. Még mielőtt bármit cselekedhetne, amit Zakuro bepróbált egy mutatvánnyal, vezetőjük elkapta a szökevényt és felállította. Megnyugodva csúszkál tovább lefelé, csak mikor már a Zakuro által fellazított részre ér, akkor már nem tudja tovább irányítani, hogy csússzon-e vagy sem. Reflexből Druszájába kapaszkodik, mert nem igazán szeretne a régész sorsára jutni. -Bocsánat. Remélem nem gond, ha egy rövid ideig beléd kapaszkodok. Nem akarok a vezetőbe ütközni. *Mondanom sem kell, hogy ez miért lehet, eddig senkinek sem volt szimpatikus a chuunin, a lány meg főleg nem akarta magára haragítani. A lejtő alja felé elengedi támaszát.
|
|
|
Post by Jiraiya on Nov 9, 2012 20:02:52 GMT 1
/Gosu és Shiki postolhat bármilyen sorrendben a következõ kör kezdetéig./
|
|
Shiki Senri
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 18
|
Post by Shiki Senri on Nov 10, 2012 23:01:53 GMT 1
Az út unalmasan, egyhangúan kezdődik, csakhamar előrehaladnak annyira, hogy a kaput sem látják visszafelé. Shiki nem csinál ebből problémát, majd egyszer hazaérnek a kaland után, jobban foglalkoztatja az az aprócska, de el nem hanyagolható tény, hogy a csapatuk, alig csap zajt, mégis. Egy erdős részen haladnak át, és mégsem hall semmilyen neszt, egy állat vonulását, madarak harcának zaját a fák tetején, vagy egy sündisznó motozását az avarban. Összevonja a szemöldökét, de nem teszi szóvá a dolgot, a végén még hülyének néznék érte. Őszintén szólva tart a vezetőjüktől, nem találja valami tisztességes alaknak, annak ellenére hogy nem ismeri. Haladnak, majd hirtelen fel is harsan a hangja, élesen, fülbántóan. Megtorpan, és visszafordulva ő is odamegy Takedához, hogy mit akar éppen mondani.
Figyelmesen hallgatja, unott tekintettel méri végig a talpig sáros vezetőt, de a többiek - őt magát is beleértve - sem néznek ki sokkal jobban. Az esős idő hátránya, és hiába állt el, a fekete fellegek nem oszlottak szét és kicsit baljós hatást keltettek. Kis vívódás után, végül nem kérdez semmit. - Igenis - közli semleges hangon, és visszamegy előre a helyére Yasuhiko és Gosu mellé, és sétálva halad tovább, ahogyan a parancs szól. Ide-oda tekintget, nem tetszik neki ez az út, és a sáros-pocsolyás ösvény sem varázsolja jobbá a kedvét. Néha hátrapillant, hogy lássa mennyire haladnak előre, és próbálja a tíz méteres távolságot mindig tartani, és látja hogy a furcsa régésznek nehezen megy a haladás, mert mint egy madár kapálózik folyton, és egyszer meg is csúszik, de olyannyira, hogy a szűk részen majdnem mindenkit tarol, aki előtte halad. Alóla kisodorja a lábait, és gurul pár métert lefelé, aztán éles rándulással megáll. Takeda kapta el a grabancánál fogva, és segít neki egyenesbe állni. Mikor újra biztos talajt érez a lába alatt, egy nem túl békés pillantást vet a régészre, aki nem is figyel oda rá, és megszólal. - Köszönöm - jegyzi meg, Takeda felé, és visszatér előre, két társához, ezúttal gyakrabban pillantva visszafelé.
Elöl aztán Yasuhiko csapódik közvetlen mellé, és tenyerel a vállára, amit igyekszik nem figyelembe venni. Nincs semmi baja a társaival, de nem szereti ha túlzottan az intim szférájába hatolnak, a szavai érdekesebbek. - Én sem hiszem. Azonkívül, túl sokat jöttünk, és az erdős résznél sem észleltem semmi motozást, vagy erdei állatot, semmit - jegyzi meg, és biccent, hogy óvatos lesz. Elgondolkodik, hogy vajon miért van rossz érzése, ugyanakkor néma elismerést érez Takeda iránt, hiszen hihetetlenül gyors, és erős. Egy pillanatra felmerül benne, hogy szeretne ő is ilyen veszélyes lenni, de aztán lemondóan sóhajt. Neki ez sosem fog sikerülni, nem lesz kiemelkedően ismert, vagy ügyes ninja. Szótlanul halad tovább inkább, folytatva a megfigyelést, és fülel társai beszélgetésére.
|
|
Gosu Tobureka
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (8 Pont)
16 ?ves Genin, a szellem szeme.
Posts: 168
|
Post by Gosu Tobureka on Nov 11, 2012 12:04:54 GMT 1
*A vezető mogorvasága kevésbé viseli meg a fiatal lányt mint maga a környezet. ~ Utálok elázni, uuuutálom az esőt... uuuuuuuuuuuutálom ha tiszta kosz vagyok. * Nem túl előrelátóan a vízen járás képességét alkalmazza, így némiképp a sár felett tud haladni, így tisztábbnak érezheti magát, ruhájának térd alatti részét visszahajtotta így onnan lefelé csak lábai lennének láthatók, de egy nagy és bő köpönyeget dobott vállára nemsokkal indulás után, így egészen visszafogottnak mondható öltözéke. Csak zsörtölődése ad némi okot arra, hogy odafigyeljenek rá. A vezető szavai keményen hatnak rá, szemét forgatja, vajon a többieket is ennyire furcsán zavaróan érinti. Nem fedez fel társaiban különösebb változást,
A régész falujához közeledve az vagy figyelmetlenségéből adódóan vagy butasága miatt a sáros lejtőn megcsúszott és mint egy gyerek a csúszdán aki halálra rémült suhant lefelé visítva, Gosu könnyedén elszökken t előle és az ösvény mellett egy nagyobb fűcsomóra ért talajt, amire csak egy fintor volt a reakciója. ~ Mért nem jutott előbb eszembe, a pozsgás növények az ösvény mentén tökéletes járdaként működnek. *A kísérő jonin eközben bravúrosan kezelte a szituációt és elkapta a kisiklott régészt. Mely után ismét fejmosást kapott a kis csapat. ~ Persze vigyázzunk, de minek, egy sima gerendán már lejuthattunk volna, ha nem kéne ennyire mereven egymás nyakában loholnunk. *Puffog magában, hiszen némiképp sérti önérzetét az a tény hogy más butasága-figyelmetlensége miatt Ő kapta a letolást. A további sétát már az ösvény szélén teszi meg fűcsomókról fűcsomókra lépdelve, hogy chakrájával spórolhasson, illetve, hogy a további felesleges koszolódástól megóvja magát.
|
|
|
Post by Jiraiya on Nov 20, 2012 19:42:49 GMT 1
/A sorrend: Ichiga Zakuro, Gosu Tobureka, Uchiha Shiu, Takayuki Akio, Kurorai Yasuhiko, Sarutobi Akio, Shiki Senri/
Utatok továbbra is eseménytelenül telik, de sötétedésre elérve a falut megkönnyebbülhet mindenki, bár összességében úgy tíz darab lakóházat látni, néhány mezõgazdasági és pár élelmezési épület kivehetõ, na és az emeletes fogadó, aminek nincsen neve se. Eléggé kietlennek tûnik, egy embert nem látni kint, ami kissé rémisztõ, akár egy szellemváros. - Mindenki a fogadóba! - kiáltja el magát a vezetõtök, mintha le akarná rohanni az egész települést. Ahogy beléptek, a terem viszonylag egyszerûen berendezett, padlózata deszkázott, az ablakok az utcára nyílnak. A helyiségben négy nagyobb és négy kisebb asztal látható, továbbá egy hosszú pult, körülötte székekkel. Úgy néz ki, hogy itten vannak az emberek, vagyis a férfiak többsége, akik vedelnek és kártyáznak vagy éppen társalognak a maguk módján, viszont amikor betoppantok egy pár másodpercig meghûl a levegõ és néma csendben mindenki benneteket figyel, majd folytatják amit elkezdtek. Kicsit kísérteties, de nem olyan vészes, nem tûnnek bûnözõnek vagy túl erõsnek, hogy bármi bajotok essen. A pult mögött van egy ajtó, ami mögött valószínûleg a konyha található, a bejárattól balra az emeletre vezet egy lépcsõ, ami vélhetõleg a vendégszobákhoz vezet. Eléggé szegényesnek tûnik a fogadó, talán ezért is fogad a kocsmáros ennyire nyájasan benneteket. - Jöjjenek csak közelebb utazók és foglaljanak helyet itt nálunk! - mutat a pult elõtti székekre. A fickó 40-es éveit taposhatja, haja fekete, de kopaszodik és olyan a feje, mintha madárfészek lenne. Pofazacskói eléggé ki vannak párnázva, akár egy jól lakott hörcsögnek és a két elülsõ felsõ foga is errõl árulkodik, szeme pedig apró malacszerû. Alacsony, tömzsi alak, de eléggé rokonszenvesnek hat. A chuunin elõl halad és mindenki részére kér szobát összesen négyet, mert ennyi szabad helyiség van jelenleg. - A régész úr és én egy szobában leszünk! A többit osszátok fel egymás között, hogy ki kivel fog egy hálóban lenni. - mondja határozottan. - Valami mással esetleg szolgálhatok a fiataloknak és Önöknek? - kérdezi a fogadós. - Mi késõbb fogyasztunk! - utal a régészre és magára. - Mindenki rendezi a maga dolgát! - céloz arra számotokra, hogy nem fog többet fizetni a számotokra a szobákon kívül. - Nem hagyhatjátok el a fogadót, napkeltéig szabad foglalkozást kaptok, de legyetek éberek és másnapra kipihentek. - adja ki az utasításokat számotokra Takeda.
Aki ételt vagy italt fogyaszt, azt nem sokkal rendelés után megkapja, szinte bármit készítenek, vagyis az utánzatát, mert valami ocsmány trutymót kap az illetõ, bár rendkívül finomnak hat. Az italt azonnal megkapja bárki, bár szeszes itallal semelyikõtöket sem szolgálnak ki, hacsak valami trükkhöz nem folyamodtok.
Aki meg akarja nézni a szobáját, az a lépcsõn felmegy és egy szûkös folyosóba torkollik az egész, ahol két oldalt három pár ajtó található egymással szemben számozással. A kulcsok felosztása rajtatok múlik, mivel nálatok maradt a 3-as, a 6-os és az 5-ös. A szobák berendezése egyszerû, és a tisztaság is hagy némi kívánni valót maga után. Mégis, inkább kopott és öreg, mint igazán piszkos minden, csótányok és hasonlók nem fordulnak elõ. A vendégszobákban két ágy, egy szekrény, asztal és két szék a bútorzat. Emellett találtok még két kancsót és mosdótálakat a szobáitokban, ami eléggé barbárnak tûnik. Bármit kerestek, minden üres, nem találni semmit.
|
|
Ichiga Zakuro
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (9 Pont)
Posts: 296
|
Post by Ichiga Zakuro on Nov 22, 2012 13:53:44 GMT 1
* A sár és az esô ellenére idôben érkeznek meg a hotelhez, ami úgy nézett ki, mintha fejvadászok gyülekezôhelye lenne a Föld országi határvidéken. ~ Lehet, hogy tényleg határvidék, amilyen messzire elcsatangoltunk. * Akár az volt akár nem, a lényeg, hogy a csapat számára ideális puhenôhely, arról nem is beszélve, hogy Zakunak most különösen kell a pihenés, mert alaposan lefárasztotta az útközben használt teknika, mellyel az utuk kényelmét próbálta meg fokozni...bár egy hosszú túránál a híg sárban nem sok minden lehet rosszabb. A vezetô gyorsan elintézte a szobafoglalást, és három szobát rájuk hagyott. Zakunak nem kellett sokat tanakodnia, kivel is szeretne együtt aludni, egyértelmû volt számára, kikkel van a legjobb viszonyban a csapatból. - Akio, Shiu, mit szólnátok, ha mi lennénk a hármasban? * Az ember azt hinné, csak azért választotta a hármast, mert az ugrott neki be elsônek, de valójában Zaku azt akarta, hogy ha esetleg ellenség törne rájuk, ôket támadják meg elôször. Annál is inkább, mert Tachi könnyedén kiszúrja az idegen szagokat. ~ Hát nem ezért cipeltelek egész nap? * Abban az eaetben, ha a szobabeosztási javaslata ellen bárki is tiltakozna, keményen, kissé felemelt hanggal tiltakozik, de ha valaki nagyon szeretné valami más elképzelését megvalósítani, nagynehezen lebeszélhetik. Jobban érdekli a vacsora kérdése. Azaz, hogy nem is kérdése, mivel a nála lévô pirulákból bôségesen belakmározhat. Úgyhogy, csak egy kis vizet kér a pultostól. Aztán eszébe jut, hogy egy kis piát is vehetne, ha mát úgy is itt van. A korábbi kalandjából megtanulta, hogy az oniknak nem csak a fejük tér el az övétôl. Sokkal alacsonyabbak is. Ezidőtájt már elsajátította az alapvető genjutsu képzést, így kisebb erőlködés árán, de megpróbálja elhitetni a csapossal, hogy szarvak vannak a fején. Végső esetben pedig a jól bevált rasszistás húzást is hajlandó ellőni, csakhogy elérje célját. De még ha meg is szerzi amit akar, akkor sem issza meg most, hanem elteszi későbbre. Csak el ne igyák a mohó csapattársai. Lefekvés előtt gyorsan előkészíti az ágyát. Hozott magával hálózsákot, így a koszos ágynemű nem okoz neki különösebb okot. Tachi elvan a földön, de olyan este tíz fele úgy dönt, jobb a gazdi hasán tölteni az éjszakát.
|
|
Gosu Tobureka
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (8 Pont)
16 ?ves Genin, a szellem szeme.
Posts: 168
|
Post by Gosu Tobureka on Nov 26, 2012 13:26:06 GMT 1
*Megfáradt az úton ami nem igazán hölgynek való, de ettõl függetlenül mint shinobi szótlanul tûrte. A város egyszerû és kicsi volt, Gosu ritkán mozdul ki idegen településekre, egyfelõl mert külseje rendhagyó, másrészt nem is nagyon érdekelte eddig a nagyvilág illetve a különbözõ városok forgataga. Ám azért ez a település, melybe útjuk vitte õket, hagyott némi kívánni valót maga után. A közvilágítás foghíjas, a házak küllemre inkább valamiféle lerobbant putri sorra emlékeztettek, ilyen még a legeldugottabb külvárosi részen sincs Konohában. A fogadó egyszerû, itt a lány egybõl párhuzamot vont a saját kis vendéglõjükkel, és megelégedéssel nyugtázta, hogy az Õ éttermük sokkal szebb, és vendégcsalogatóbb. A helyiségben a helybeli férfiak zöme ivott, mikor belépett a kis csapat érezhetõen feszült figyelem kísérte õket a pultig, a fiatal lány ezt kicsit magára vette, nem szereti, sõt kimondottan zavarja, ha bámulják. Vezetõjük rendezte a szobákkal kapcsolatos anyagi részeket. Majd egyértelmûen közölte, hogy az egyéb fogyasztást ki-ki maga rendezze. ~ Smucig disznó, a vezetõnek kellene a küldetés kiadásait rendeznie, és különben is hogy gondolja a szoba elosztást, alapvetõen a két lány egy szobában kellene, hogy legyen. *Gondolatai után csak röviden néz Sarutobi Akio-ra, és csak ennyit kérdez. - Lányok egy szobában? *Kíséri mosoly szavait. És folytatja. - Csak hogy gyorsan tisztázzuk, a 3-as szobát lefoglalom. *Szavaival egyszerre kezébe kapja a kulcsot és fel is robog a recsegõs lépcsõn az emeletre, a folyosó szûk fénytelen, és dohos, kimondottan kellemetlen érzést kelt a lányban aki akaratlanul is kezét senbon tartójára tette. A szoba egyszerû nem különösebben komplikált berendezésû, ám Gosu igényeit messze alulmúlta tisztaságban. ~ Itt én nem vagyok hajlandó aludni, ezt már nem. *Azzal sarkon fordult, csak köpenyét akasztotta fel a fogasra, és már le is robogott a fogadóshoz, feldúltan löki, kissé félre az elõtte álló csapattársát majd nekitámad a pufók fejû férfinak. - A hármas szobában, AZONNAL szeretném, ha kitakarítanának, és minden szobába egy üveg meleg szakét, remélem nem probléma. *Szavai határozottak és ellentmondást nem tûrõek. Csapattársai eközben talán csak annyit vesznek észre, hogy dekoltázsa kellõképpen a férfi elé tárul, bár Yasuhiko és Akio már találkoztak Gosu „meggyõzõ” erejével. A lány gátlástalanul használta kekkei genkai képességét. Talán csak nõi hisztéria, talán csak a fáradtság, vagy lehet hogy egyszerûen erõ fitogtatásul a sok kocsmatölteléknek, aki láthatóan a lány kirohanása után rá sem mertek nézni. Az „oldás” után a férfi meglepett-kissé ijedt arccal hevesen bólogatott és a pultra pakolta a szakés üvegeket, valamint hebegve ismételgette hogy: „Azonnal-azonnal!” *Gosu mint aki jól végezte dolgát egy üveget és két pohárkát magához vett és a többiekre mosolyogva felsétált a szobába, ahol felszereléseit elkezdte rendezgetni, illetve az otthonról hozott elemózsiából egy keveset csipegetett. Még szobatársa érkezése elõtt megjelent egy korabeli lány, felmosó fával és tiszta ágynemûkkel hogy a szobát rendezze, pár perc után a szoba állapota már elfogadható, tisztaság illat van és friss ágynemû, a fiatal lány elégedett mosollyal az arcán készülõdik lefekvéshez, hogy pihenten folytathassa másnap az utat.
|
|
Uchiha Shiu
Játékos Karkater
Levelek K?zt Rejtőző Falu Genin Szint. 1. (6 Pont) Kekkei Genkai - Sharingan
Posts: 55
|
Post by Uchiha Shiu on Nov 26, 2012 22:02:46 GMT 1
*Shiu még mindig unatkozik az úton semmi sem történik semmi. Beesteledik és a parancsnok bevezeti a "nyájat" egy fogadóba ahol egy kövér öreg ember fogadta a csapatot. ~Most komolyan mi a franc ez? Azt a régészt nem is kellett volna kísérni. Kis semmirekellő vesztes. Csoda, hogy eddig nem halt meg. *Gosu alakításán majdnem elkezd nevetni de az ember fölül kerekedett. Majd Zaku elsütötte a kérdését amire Shiu bólintott majd elkérte a kulcsokat szép halkan majd átadja Zakunak. Ahogy neérnek a szobába Shiu leveszi a táskáját kiveszi az innivalóját iszik egy kortyot majd visszarakja. Lemegy enni az asztalnál megkérdezi a többiektől: - Mi ez a trutyi? Azt hittem legalább 2 csillagos ez a szálloda. Megkóstolja de nem ízlik Shiunak ezért odamegy a konyháshoz majd így szól: -Kérhetek egy üvegnyi forróvizet?- *Shiu kap is majd felmegy a szobába, megvárja amíg a többiek is felérnek, s amikor felértek felteszi a kérdést: -Kelyik ágy kié?
|
|
Takayuki Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (6 Pont)
Posts: 70
|
Post by Takayuki Akio on Nov 30, 2012 14:34:00 GMT 1
~ Végre valami emberi környék. Már nagyon untam az erdő látványát. * A társaság megérkezett egy kisebb településhez, aminek a fogadójába be is tértek. Nem volt nagy szám a hely, de jobban tetszett Akionak mint szabad ég alatt aludni. A vezetőjük reggelig szabadfoglalkozást hirdetett ki, viszont nem hagyhatták el a fogadót és a szobákon kívül mindent ők álltak. A szobák és szobatársak kérdésénél Zaku gyorsan és határozottan kijelentette, hogy kikkel szeretne egy szobába kerülni. Akio nem is ellenkezett vele. ~ Végre alszok egy normálisat. Ráadásul jó barátokkal kerültem egy szobába. * Akio egyből felment megnézni a szobát, de ő is ugyanazt fogalmazta meg fejben amit Shiu szóban. ~ Mindegy, nem is számítottam túl sokra. * Lerakta a cuccait a szobába, kardját kivéve, mert azt mindenhová vitte magával, majd visszaindult a földszintre, hogy egyen valamit. ~ Valami alkoholt is jó lenne szerezni, de előbb kicsit megnövelem a pénztárcám tartalmát. * Egy alakváltó jutsuval kicsit idősebbé változtatta magát majd leült a kártyaasztalhoz, ahol a sok félrészeg embertől elég könnyen elszedett egy vacsorára valót. Amint megette a nem túl gusztusos ételt, a megmaradt pénzén megpróbált alkoholt venni, de a pultos emlékezett a kardra a hátán ezért lebukott. ~ Aminem megy azt nem kell erőltetni. Úgy is láttam Zakut is ügyeskedni itt. Majd biztos megkínál. * Ivott még egy meleg teát, majd felment a szobájába lepihenni.
|
|
Kurorai Yasuhiko
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Akad?miai tanul? Szint: 1. (11 Pont)
Posts: 430
|
Post by Kurorai Yasuhiko on Dec 5, 2012 10:20:13 GMT 1
/ Zaku Haha... Tessék megnézni az Onik fajleírását Nem alacsonyak, Tsuno egyszerűen csak csöpp még, mert nem indul meg nála a növekedés. Az oni a legmagasabb faj az összes között, jó 10-30 centivel teszik túl az embereket. Bár, ha azért írtad mert Zaku nem látott még másik onit, akkor okés, úgy még tök jó is, mert realisztikus hogy a kari nem tud valamit, amit te tudsz. / * A hosszú út, végül egy semmilyen kis faluval ér véget. Yasunak tulajdonképpen tetszik a kis falú, hasonló kis neve nincs helyről származik, bár az picit nagyobb volt. Mindenki ismert mindenkit, és mindig történt valami az utcán... Na jó, ez most innen hiányzik... De na! A fogadó végül is azért van, hogy ott legyenek az emberek. Náluk nem volt, lehet ezért volt mindig valaki az utcán, az ivászatot is ott kellett rendezni, nem a csehóban. Itt van csehó, ez haladás! Belépve az épületbe egy kellemes kocsmai hangulat fogadja, a megszokott kinézős modorral. Ha idegen vagy, ne reméld hogy azonnal örömmel fogadnak majd az emberek! A szobaelosztás, egyenlőre nem érdekli, táskáját felviszi az emeletre, és beteszi az első ajtón, ami a hatos szoba. Sunyin elvigyorodik, majd egy gyors kis trükkel varázsol magának egy jó kis borostát. Annak ellenére, hogy már majdnem nagykorú, még mindig nem nő csak pehely sem állán. De nem gond, a bajusz, meg a szakáll sok lenne, de a borostával csak tűnik már elég idősnek. Visszaúton találkozik Shikivel, aki úgy látszik nem nagyon csatlakozott be egyik linkbe sem. Ott van a Takayuki-Ichiga-Uchiha liga, na meg a Tobureka-Saratubi társaság. Most Yasu sincs sehol, így átkarolja jobbjával a fiút, és a pult felé mutat. - Ha Akadémiai Tanuló létemre tudtam magamnak teremteni némi borostát, neked is fog menni. Nem tetszik ez nekem, szerintem kicsit el kéne vegyülni a népekkel hátha megtudunk valami érdekeset. Az meg tudod mivel kezdődik? Itallal! Tudom, tudom, ez küldetés. De ne feledd, hogy a küldetés miatt mindent meg kell tenni! * Ha a fiú hajlandó csatlakozni hozzá, akkor társaságában megy el a pulthoz rendelni egy kancsó szakét, és egy-egy korsó sört, miközben a Fogadóssal próbál váltani pár szót, illetve majd később a vendégekkel ha mutatnak hajlandóságot. - Adjon isten! Az út során kissé megszomjaztam a társammal ( Ha jön Shiki ) , legyen olyan kedves és adjon két korsó sört, meg mellé még egy kis kancsó szakét. Ha már itt tartunk, szolgál hírekkel, vagy információval is? A falu távolról elég csendesnek tűnt, az út során pedig még madár sem csicsergett. Milyenek erre a népek? * Az este során ha kiszolgálják, még megpróbál beszélgetésbe elegyedni az emberekkel hasonló kérdésekkel, illetve még a kártyásokhoz is tesz egy próbát a beálláshoz. Úgy hajnali 2 környékén elül a tömeg, a fiú pedig úgy dönt elég a nyomozásnak. Könnyít magán egyet gyorsan, bekap pár falat száraz kenyeret. A szaké és a sör, ha ivott már erre a pontra nagyjából felszívódott, így nem kell félni a macskajajtól, vagy attól hogy rossz lenne a reggel. Felballag a hat ágyas szobába, majd beveti magát az ágyba aludni. Fegyverét, persze ott tartja az ágya mellett, az ajtót kulcsra zárja, és úgy alszik mint a nyúl... De remélhetőleg nem lesz semmi kellemetlen meglepetés éjjel.
|
|
Sarutobi Akio
Játékos Karkater
T?z orsz?ga Levelek k?zt rejtőző falu Genin Szint: 1. (13 Pont)
Posts: 626
|
Post by Sarutobi Akio on Dec 19, 2012 19:19:25 GMT 1
*Még órákon át gyalogoltak a kis falu felé, és mire odaértek, rájuk is sötétedett. A pici lányka lábai már kezdtek fáradni, nem is bánja azt a kis pihenõt a fogadóban. Vezetõjük rájuk mordul, és mindenkit betessékel az épületbe, ki jól fogadta, ki ellenszevvel. Akio viszont nem ellenkezik, a kötözködéshez már túl fáradt, meg amúgy sem stílusa ujjat húzni a vezetõvel. Mikor belépnek, mindenki tekintete rájuk szegezõdik, persze ez nem tart sokáig, vissza is térnek eddigi tennivalójukhoz, vagy éppen italukhoz. A vezetõ elintézi számukra a szobákat, ám kiköti, hogy a többirõl maguknak kell gondoskodni. A lánykának semmi kifogása ez ellen, valamiért azaz érzése, hogy nem akar az itteni ételbõl fogyasztani, így számára ez egyáltalán nem jelent gondot. Bár Gosu baljós mosolya kis félelemre ad számára okot. Úgy tûnik vele lesz egy szobában, úgyhogy követi idõsebb társát fel a szobába, aki máris patáliát csap, ahogy meglátja a szoba állapotát. ~Mi a baja vele? Lehetne rosszabb is. *Vállát vonja és elkezd kipakolni a pakkjából. Édesgómbóc, rizsgombóc és tojástekercs varázsolódik elõ...vagyis ez még várat magára, mert Gosu elrendelt egy takarítást, azt még megvárja. -Egyél nyugodtan, ha kérsz. Anya készítette mindet. *És máris nyúl egy rizsgombóc után, hogy végre egy jóízût falatozhasson.
|
|