Post by Hiroshi Senshi on Feb 17, 2008 16:33:18 GMT 1
Név: Hiroshi Senshi
Nem: Férfi
Kor: 13
Kaszt: Akadémiai tanítvány
Felszerelések: 5db apjátol elvett shuriken
Szemszín: Tengerkék
Haj: Barna
Előtörténet: Senshi egy kis ismeretlen klánba született be ennek a neve Hiroshi volt. Szülei nem igazán akarták, úgy gondolták, hogy ő csak egy rossz ballépés gyereke. Anyja a Korházban dolgozik, mint orvosi ninja. Apja fegyvereket készít, élesít, és ezeket adja el a falu ninjainak. Van egy húga, aki 8 éves nagyon jóban vannak akár az élete árán is, megmentené ő t. 6 éves korában látta meg az első dolgot, ami a ninja élethez kötötte ez egy kunai volt, amit apja az asztalon felejtett. Ez után a nap után nagyon sokat volt a barátaival és ninja játékokat játszottak. Mikor 8 éves lett beíratták az akadémiára elég tehetséges volt, de nem a legjobb az osztályból. Apja mestersége révén sokat tudta gyakorolni a Shurikenek dobálását. El is vett párat 10 éves korában és apja az óta se tudja mi lett velük. Legjobb barátja Tejari Szukasi 2 évvel idő sebb de még is jól kijönnek egymással. Úgy barátkoztak össze, hogy amikor épp kiképző pálya mellett el az apjával. Akkor benézett az ajtón és látta, hogy valaki gyakorol. Megkérte apját had maradjon inkább a kiképző pályánál amíg ő bevásárol. Megengedte neki erre Senshi bement és leült egy padra. Nézte, ahogy gyakorol, amikor srác észrevette, hogy figyelik, odahívta magához. Oda ment Szukasihoz aki, segített neki abban, hogy még eredményesebben dobja el a shurikent. Közben jó barátok lettek eljött az este és Senshinek haza kellett mennie. Még most is barátok de már kevesebbet találkoznak, mert itt az Akadémiai vizsga időszaka. Kedvenc elfoglaltsága kifeküdni egy meleg nyári napon egy dombra és végig gondolni, az elmúlt nap eseményeit